Régi FLIGHT-okat olvasgatva megláttam egy bolgár Tu–134 fényképét, amint éppen fékernyővel lassul leszállás után. Régi szép idők... Az ős- Kistuskó orrsegédszárny nélkül, reverz nélkül bizony lassan lassult.

Tulajdonképpen az is egy nagy repülős élmény volt, amikor egy esős napon lementem a ferihegyi hangárba – a hangárba, mert akkor még csak egy ikerhangár volt, a két ajtó között a Teaházzal, az ajtókon meg a félkör alakú kivágással, hogy az Il–18 farkára rá lehessen csukni (micsoda perverzió!) –, és a félhomályos hangár sarkaiban sokszor három fékernyő is lógott, száradás céljából. Hát még azt hallani, ahogy a jelenlévő illetékes káromkodott, amikor szóvá tettem! Azt kevesen tudják, hogy a lefékezett gép egyszerűen leoldotta a fékernyőt, a személyzet beszólt rádión, a műszaknak pedig ki kellett mennie teherautóval vagy mikrobusszal, a csepegő vagy éppen zuhogó esőben összeszedni a vizes, sáros ernyőt, sietve, mert hiszen az érkező gépek nem állnak meg, kell a pálya, begyömöszölni az ernyőt az autóba, aztán a hangárban felakasztani száradni, majd később összehajtogatni és visszapakolni a konténerébe.

Miért nem írták elő, hogy fékernyőt csak száraz, meleg, napos időben szabad használni?