A repülős térképet hogyan használjuk?

Bejelölöm az indulási repteret, a leszálló repteret (esetleg a kitérőt), filctollal húzok egy vonalat a kettő között (vigyázz, ott ne hagyd valamelyik körmödet, mint a cár atyuska tette a vasútvonal nyomvonalának kijelölésénél!), és a nehezen beszerzett térképet a vastag vonaltól jobbra és balra 5 (vagy 10?) mérföldre szépen aláhajtod, míg végül csak egy keskeny csík marad beblőle. Ezt nem kell hajtogatni, nem csuklik be, nem kell rajta keresgélni.

Forrás: majd megadom (amerikai kiadású léginavigációs tankönyv kezdőknek).

Adalék: A Tu-154-es navigációs rendszerének része (volt?) az NVU navigációs számítógép, amelybe mindig az épp repült és a következő útvonalszakasz paramétereit lehetett bepötyögni. A rendszerhez eredetileg tartozott egy térképes megjelenítő is. Ez úgy működött volna, hogy repülés előtt valaki (az Aeroflot gépein sokszor navigátor is repült, sőt, én egy Tu-154-esben még morzebillentyűt is láttam!) a fentihez hasonló módszerrel kidekorálta volna a térképet, majd felvágta volna, és összeragasztotta volna úgy, hogy a valóságban különböző irányszögű szakaszok mind egy egyenesbe essenek.Ezt a csíkot kellett volna felcsavarni egy orsóra, ahonnan a másik orsó húzta volna előre, egy mutató meg jobbra-balra mozogva jelezte volna a gép helyzetét.

Nem nehéz belegondolni, hogy általános esetben az átfedések (pontosabban át nem fedések) miatt minden úthoz három térképet kellett volna felszabdalni. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy valószínűleg soha nem használták a rendszernek ezt a részét az amúgy is erőforrás-szűkében lévő szovjet Aeroflot-igazgatóságoknál.

A MALÉV gépein ez a szerkezet be sem volt építve, maga az NVU azonban igen. Bár soha nem használták - pontosabban a saigoni (ma Ho-Si-Min-város) légihíd során igencsak jól jött a minden léginavigációs segédeszközt nélkülöző szibériai pusztaság fölött -, a berendezést előírásszerűen be kellett kapcsolni, majd az út végén kikapcsolni. Az előírt üzemóránként a karbantartását is el kellett végezni. Ez érdekes eredményre vezetett: Mivel a pilóták közötti kis szekrénykén, a gázkarpulton elhelyezett berendezés (analóg elektroniko-mechanikus szerkezet volt) igen csak melegedett, a derék hajózók a számlálókerekes kijelzőkön tartották melegen a kávéjukat. Így a kiépített állapotban végzett karbantartás során (légkondicionált laborok, elszívók, klímakamra stb.) a fehér munkaköpenyes műszerészek nevetve-káromkodva pucolták ki a fogaskerekek közül a kávézaccot. Aztán összeszerelték a kütyüt, leplombálták, és mehetett vissza alátétnek.

Kezdő technológusként az első nagy munkám volt az NVU kb. kisarasz vastagságú eredeti kézikönyvéből valami használható karbantartási utasítás készítése. Pár havi kemény munka után büszkén tettem le az asztalra a nagy művet. Elképzelhetitek megrökönyödésemet, amikor a laborban a gyerekek röhögve mutatták, mi az igazi teendő a fedélzeti kávéfőzővel.

Jó messze eljutottam a térképektől... :-)