Zentralalpen újratöltve: Ingering II-Knittelfeld, (Hohentauern-)Perwurzpolster- Großer Bösenstein-Hohentauern
Előzmények:
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=145982465&t=9012640
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=149016268&t=9012640
A tavaly nyári befejezés óta sok víz lefolyt a Dunán és az Inn-en is, mikor újra osztrák földre léptem túrázási célból. A tavasz covid járványhisztéria finoman fogalmazva sem kedvezett a lehetőségeknek és az euró árfolyamnak, de a június végére tervezett bemelegítő/ismétlő túra elől a hónap elején elhárult az utolsó (kreált) akadály, így belefoghattam a konkrét szervezésbe. Eredeti tervem a szezonra az volt, hogy a Hohentauern környékén meglévő szakaszokat bővítve elmegyek a Tappenkarseehüttéig, összegyűjtve a bronzjelvényhez szükséges 15 szakasznyi távot. Mivel az év első felében autótulajdonos lettem és csak két szabadnap állt rendelkezésemre az úthoz, így az autós közlekedésre esett a választásom a hétköznapi túrámhoz. Munka után indultam el a szűken 3 napos útra, tömegközlekedéssel eleve nem jutottam volna el a célomhoz még aznap. Tanulságos volt az autós közlekedés, az eljutási időket kissé alábecsültem, na de ne szaladjunk ennyire előre.
Most már a 4. szezonban is bevált tribentali szálláshelyemre esett a választás a helyszín kapcsán és eköré építettem fel a túrát. Az első túranapra terveztem Hohentauern köré egy körtúrát a Perwurzpolster hágónál csatlakozva a Zentralhoz és Nagy-Bösensteint érintve visszagyalogolva Hohentauernbe. Másnapra egy rövid délelőtti túra lett tervezve: mivel Triebentalból Ingeringig megvolt már másodszorra is a piros-fehér-piros sáv ösvény koptatása (harmadszorra meg nem akartam lejárni), így adta magát, hogy a folytatását csinálom meg újra Knittelfeldig, ez tömegközlekedve szintén lehetetlen lett volna egy nap alatt. Ezen kívül így gond nélkül vissza tudtam volna jutni a Knittelfeldben hagyott autómhoz és onnan már jó irányban lettem volna hazafelé is. A házigazda nénivel lebeszéltem a két éjszakai szállást és vártam az indulást napját. Persze az időjárás is megtette a maga tétjeit: az első túranapra garantált ázást mutatott Hohentauern köré az előrejelzés, így kénytelen voltam megcserélni a két napot. Az első túranapon így a laza Ingering-Knittelfeld túra volt, a második napon pedig a húzósabb Perwurzpolster-Bösenstein irány a hosszú hazaúttal együtt. Nem volt mit tenni, ázni nem akartam, 2000 méter felett meg főleg nem.
Szerencsére a munkahelyemen jól alakultak a dolgok, így időben el tudtam indulni a bő 480 kilométeres útra. 7-es út, majd 8-as út, szép napsütésben gyorsan teltek a kilométerek és az idő is. Bucsu helyett Szentgotthárd felé vettem az irányt Kámnál, majd a molnaszecsődi Avia kútnál tankoltam. ¾ 6-kor léptem át a határ Rábafüzesnél, meglepő módon az osztrák oldalon volt határellenőrzés, kérték is a személyit. Biztos ez a vírushiszti mellékhatása volt. A túloldalon 8-as út E66 néven fut tovább, de a jellege már főút: csomó településen kellett áthaladnom, amely jócskán lassított a haladást. Heiligenkreuz, Poppendorf, Dobersdorf, hogy párat említsek, majd Fürstenfeldben az Obinál álltam meg egy kicsit pihenni. Gleisdorf előtt kezdett el elborulni az ég, Weiz előtt már úszni is lehetett volna, a maximális teljesítményen dolgozó ablaktörlők is nehezen birkóztak meg a zivatarral. Weizben túlméretes szállítmány jött szembe, újabb pár perc ment el a szűkös időmből. Már látszott, hogy a néninek ígért fél 9-9-es érkezés már nehezen lesz tartható, vagy semennyire. Érdekes volt látni, hogy a benzinárak közel azonosak voltak a magyarországiakkal, néhol kicsivel volt több, mint egy-egy a magyar drágább kúté. Passail felé vettem az irányt, Weiz után egy nem túl kellemes rész jött: meredek sziklák között kanyargó 1-1,5 sávos út pár kilométer hosszan, a kanyarokban gömbtükörrel. Hát érdekes volt itt közlekedni, de nem volt gond.
1. közeledik a zivatar Gleisdorf előtt
2. szűkös sziklák között kanyargó út Weiz után Passail felé
Rendezett házak, füves mezők és alakuló domborzat határolta a sziklás rész utáni kellemes környezetet. Rechberg utáni utolsó emelkedő vége előtt megálltam egy kicsit nézelődni, majd elindultam lefele a hosszú lejtőn Frohnleiten, a Mura völgye felé. Itt már látszódott, hogy újabb eső van folyamatban a távolban, észak felé. Frohnleitennél átkeltem a Mura nyugati oldalára és az S35-ös autópálya melletti L121 jelű szervízúton haladtam észak, Bruck an der Mur felé. Jobbra szépen látszódódtak a Mixnitz fölé magasodó hegyek, amelyek egyikében található a Bärenschützklamm, azaz ismertebb magyar nevén a Medve-szurdok, amely szintén Zentral túrahelyszín. Kezdtem azt hinni, hogy végre kicsit begyorsulok, amikor is váratlan körülmény zavara meg a nyugalmamat: Zlatten után a szervízutat keresztben lezárták és a forgalmat az autópályára terelték rá. Félreálltam és kiszálltam szétnézni: a szervízút kerítéssel volt elkerítve, tehát ez ki is lett lőve, visszafordulni nem akartam, mert újabb tetemes időveszteség lett volna az útkeresés a túlparton. Autópálya matricám viszont nem volt és a kamerák már a felhajtónál láthatóak voltak. A szemerkélő esőben próbáltam volna másoktól kérdezősködni, de a felhajtónál lévő épületben senki nem volt, az autósoktól való kérdezési próbálkozást meg a 3. meg nem álló autó után feladtam. Úgy gondoltam, hogy mivel terelés miatt kell mennem az autópályán, így nem büntethetnek meg, de azért lefotóztam a helyszínt, majd visszaülve az autómba felhajtottam az autópályára.
3. egy kis pihenő Rechberg után a nyeregnél
4. lezárás és kerülőút avagy váratlan akadály
Kb 5 km-t kellett így megtennem, de azért a zabszem bennem volt, hogy mi van, hogy ha mégis tévedek és jön majd a csekk. Nem tudtam ezzel mit tenni, útközben át is hajtottam egy véda kapu alatt, majd nemsokára megérkeztem Bruck an der Murba. Rohamosan sötétedett, Niklasdorf után Leoben következett. Itt sikerült elkavarnom az utat, így egy nem tervezett kitérőt tettem Trofaiach felé. Edling után nyugatra fordulva érkeztem meg végre a Trieben felé vezető B113-as útra, amelyen egy bő órát haladtam. Szokatlanul kihalt volt az út, eső, köd és az ismeretlen út is nehezítette a haladást. Triebenből már ismerős úton haladtam felfelé Hohentauern irányába, egy úttévesztés után el is értem a tribentali kiágazást, majd bő 9,5 órás vezetés után érkeztem meg fél 11-re a néni házához. Kicsit égett a pofám a késői érkezésért, de nem tudtam mit kezdeni már vele, örültem, hogy odaértem rendben. Rövid kipakolás, majd fürdés után el is tettem magam másnapra.
Másnapra nem húztam vekkert, de a jó világosban már fél 8 környékén felébredtem. Szokásos ház körül tartott állatokhoz kapcsolódó zajok szűrődtek be. Beszélgetést és reggelizést követően fél 10-kor indultam el Ingering felé. Hohentauernben megálltam pecsételni, sikerült innen is begyűjteni az eredeti Zentral bélyegzést, amely Tourinform irodában található meg. Sankt Johann am Tauern után meg is jött az eső, jóval hosszabb volt az út, mint amennyire terveztem, Judenburgban volt egy kis lezárás miatti kavarodás, végül 12 óra előtt kicsivel parkoltam le az igeringi Gasthof Gaalerhof vendéglő és szállsáhely előtt. 2017. őszén egyszer már aludtam itt, így tudtam, hogy itt jó helyen lesz a járgányom, de azért bent megbeszéltem a főnökasszonnyal, hogy pár órát itt fog állni, majd délben útnak is indultam a borongós időben. Nem célom ismételnem a 3 évvel ezelőtti beszámolómat, mert semmi nem változott itt azóta, ezért csak néhány főbb pontot említek. A néhai Braunwirtnál álló kocsmáig tartó aszfaltos szakaszt gyorsan megtettem, az onnan induló rövid ösvényes rész is hamar meglett. A kilátás most is szép volt nyugat felé a völgyre nézve, csak párás volt az idő.
5. kilátás a szobám ablakából Triebentalban
6. kényelmes ágyon pihenhettem
7. reggeli
8. Hohentuern központja a templommal
9. immáron gyalogosan Seckau felé
10. Braunwirtnél, az épületnek a túlsó végén régen kocsma üzemelt
11. rövid erdei rész
12. kilátás Ingering/Gaal felé
Innen kicsit belehúztam, mert komoly esélyt láttam rá, hogy elérem az előbbi buszt Knittelfeldben, mivel jó tempóban haladtam. Különösen jó érzés volt ez, mert télen néhány kék szakaszon komoly térdfájás gyötört viszonylag kis terhelés után is, nem voltam róla meggyőződve, hogy egyhamar visszatérek az Alpokba. Szerencsére a tavasz Alföldi kékes bringázás megerősítette a valószínűleg megnyúlt térdszalagot és már minden gond nélkül tudtam a régi formámat hozni a túrázásban. Seckauban még sikerült elcsípnem a nyitva tartó polgármesteri hivatalt, abszolváltam a pecsételést, majd mentem is tovább.
13. tovább az aszfalton
14. fellegek és hegyek Seckau előtt
15. földszintes Seckau tábla
16. seckai apátság
Ezúttal már a kijelölt úton sikerült feljutnom a Tremmelbergre. Jócskán esett az eső mire felértem, ez ki is tartott még egy darabig. A kilátó alatti kis kocsmában tudtam nyomni egy plusz pecsétet a füzetembe, majd felmentem a kilátóba. 3 éve rájöttem, hogy lehet kijátszani a fizetős kaput, de nem éltem a lehetőséggel, befizettem az 1 eurós használati díjat ezúttal is. A kilátás értelemszerűen párás és felhős volt, de nem bántam meg, hogy felmentem, érdekes volt így is. Gond nélkül értem el a várost először ösvényeken majd keréknyomokon és aszfaltos utakon keresztül. A Bachwirt nevű étteremben a maszkos felszolgáló hölgy készséggel pecsételt a füzetemben, ezen kívül még a Billába is be tudtam ugrani nutellát és sört venni! Elégedetten vártam a buszomat, amellyel már 17:15-re visszaértem Ingeringbe.
17. friss jelzések mentén felfelé
18. visszanézve északkelet felé
19. Tremmelberg előtt
20. Tremmelberg (1194 m) kilátó
21.-24. kilátás a kilátóból északnyugat, délnyugat, dél és délkelet felé
25. irány lefelé
26. Knittelfeld határában
27. Knittelfeld buszállomás, végállomás
28. újra Ingeringben, háttrében látható vendéglátóhelyen található a pecsét
Az egésznek így annyi ára volt, hogy nem gyalogoltam el a vasútállomásig Knittelfeldben ugye, hanem csak a buszig, szóval ha majd egyszer oda érkezek, vagy onnan indulok akkor azt plusz 20 percet bele kell kalkulálni, összességében nem érzem ezt rossz aránynak. Főleg annak tudatában, hogy a Mixnitztől odáig vezető „Gleinalmos” rész második bejárása finoman fogalmazva sem élvez prioritást nálam. Visszatértem a Gaalerhofhoz, leültem egy kicsit a tóhoz, majd az autómba pattanva elindultam az ingeringi tó körbesétálására. Még a buszon az egyik kint élő ismerősömtől kaptam azz az információt, hogy mégsem kizárt a büntetés a tegnapi autópályázás miatt, mert elvileg nincs kivétel, ha kiszűrnek és ez 200 eurós büntetést jelentene. Az ilyen pocsék árfolyamon bő 70 ezer forint, majdnem a túrám költségének duplája. Ezen az eshetőségen eléggé felhúztam magam és sajnos a tó körbesétálása során nem tudtam magam a felhőtlen kikapcsolódásnak átadni magamat, holott annak az átlagnál több feltétele akkor egyidejűleg adott volt: nem kellett sietni se buszhoz, se vonathoz. Nagyon szép volt a tó körüli séta, a párás időben hétköznap egyedül élvezhettem a kilátást és a hely szépségét.
29.-33. körtúra az ingeringi tó körül
Fél 7 után indultam el lefelé, a Wasserberg kastélynál megálltam egy kicsit, egy másik ismerősöm elmondása szerint nem valószínű a bünti, én is így gondoltam. Na mondom akkor ez elkövetkező 2 hét érdekes lesz, vagy jön csekk vagy nem. Negyed 10 után, kezdődő szürkületben érkeztem vissza a szálláshelyemre. Házigazdámmal beszélgettünk még (nem derült ki egyértelműen számomra, hogy mi a szabályozás autópályára való rátereléskor, így csak reménykedni tudtam a józan észben és abban hogy nem szegtem szabályt), majd fürödtem, összepakoltam és aludni tértem.
Nem aludtam szét magam, de 5 körül már kelnem kellett, hogy beleférjen a tervezett sokminden ebbe a napba. 6 órakor indultam el a szépséges fekvésű szálláshelyemről Hohentauernbe. A polgármesteri hivatal előtti parkolóban parkoltam le, nem találkoztam tiltó táblával, így esélyes volt, hogy kerékbilincs nélküli kerekeket látok viszont a kocsimon. Napsütésben indult a reggel, kissé fújt a szél, már Hohentauern külterületén jutott eszembe, hogy a kesztyűmet a csomagtartóban hagytam, de már nem mentem érte vissza, reméltem, hogy nem lesz égető (inkább hűsítő) a hiánya. A főúton dél felé való haladás nem volt a túra csúcspontja, főleg mivel ködös idő is lett. Egészen a 941-es jelű turistajelzésig kellett az út szélén mennem, onnan viszont földútra tértem rá. A földúton kellett haladnom jó pár kilométert, éppen eszembe jutott, hogy majd ha folytatom a Planneralm felé a túrát, akkor majd a földút végéig a vendéglátóm el tudna majd hozni kocsival akár, ezzel is könnyítve azt az elég necces távot. A Zentral úgyis csak a Perwurzpoltertől él, addig „rezsimenet” van. Az út tiltó táblája szerint csak ott lakók hajthatnak be erre az útra (is), gyakorlatilag nem tudom mennyire komolyan vett dolog ez errefelé. Majd kiderül. Pár ház után elágazás következett, lehangoló volt a haladás kihalt ködös úton tovább.
34. a mai körtúra kezdete
35. haladtam már szebb helyeken is, bő egy órát tartott a földúton vezető "rezsimenet"
Bő egy órát gyalogoltam nyugati irányba, majd elfogyott a keréknyom és halovány ösvényre tértem rá, nem sokkal később az is szétszéledt…útkeresés következett, most sem tudnám elmondani, hogy merre kellett volna pontosan mennem a finoman fogalmazva is gyengén jelzett részen, de rátaláltam a helyes útra. Sajnos a bakancsom víztartalma kezdett emelkedni, de még nem volt vészes. A helyes úton haladás öröme nem tartott sokáig, szinte rögtön egy letérés megtalálása szintén nehézkes volt, előtte a túrám során sokadszorra haladhattam el tehenek közelében és vissza is a keresgélés miatt. Nem messze látszódott a földút kanyarja, utólag már azt mondtam magamban, hogy inkább arra kellett volna mennem és valahogy átjutni ide, gyorsabb lett volna talán. Csapásnak is nehezen nevezhető „úton” árkon-bokron keresztül haladtam pár száz métert mire találtam egy halovány jelzést. Nagyon nagyon ritkán használt út ez a 941-es. Útközben természetesen a növényzetről a víz átkerült a bakancsomba, nagy örömömre. A tervezetthez képest jócskán késve, 10 órakor értem el a Perwurzpolster hágót. Az útjelző táblát sikerült elkerülnöm egy másik ösvényen, így már a Zentral útvonalán ültem egy kicsit enni és pihenni.
36. lassan a nap is szóhoz jut
37. tehenek a leágazásnál
38. finoman fogalmazva is elhanyagolt ösvény és jelzettség
39. Kis-Bösenstein alulról nézve
40. felfelé
41. egy darabka Magas-tátrai látvány tengerszemmel
Szerencsére itt már sütött a nap, kb fele-fele arányban volt a ködös és a tiszta, napsütéses táj a láthatáron. Emlékeimből jócskán húzósnak rémlett az innen a Kis-Bösensteinig vezető út, most viszont felfelé haladva napos időben nem volt nehéz. Egyre feljebb érve egyre szebb panorámában gyönyörködhettem, különösen az északnyugati irány felé nyíló kilátás volt markáns. ¾ 12 felé értem a Kis-Bösenstein alatti elágazásba, itt balra tértem a nagyobb testvércsúcs felé, a közepesen nehéz sziklás emelkedőt negyed 1 utánra győztem le, felértem a 2448 méteres csúcsra. A szomszédos Kis-Bösenstein és további nyugati irányú hegyek egy része is ködbe burkolózott, ezt leszámítva viszont gyönyörű napsütéses kilátásban volt részem.
42. napsütötte ösvényen fogynak a szintek
43. visszanézve kelet felé, élesen balra, a Planneralm felé nézve magasodik ködben a Zinkenkogel (2233 m)
44. kilátás észak felé
45. Nagy-Bösenstein alatt
46. csúcsfotó a Nagy-Bösensteinen, 2448 m
47.-48. kilátás kelet és észak felé
Kis ücsörgés és csúcs csoki elfogyasztás után indultam meg lefelé. Többen jöttek szembe, pot jókor voltam fent egyedül a csúcson. A lefelé tartó út első darabja jobban sziklás és odafigyelős volt, egyre lejjebb érve fogyatkoztak a sziklák és vették át helyüket a füves hegyoldalak és törpefenyvesek, ahogyan ez ilyen magasságban megszokott. Szép látványt nyújtott lefelé a Großer Scheiblsee és környéke, amelyhez egyre inkább közeledtem. Fél 3 előtt értem el a tó szintjét, majd már ismerős úton haladtam a közeli Edelrautehüttéig. Sajnos nem tudtam alpesi kalapot venni, pedig úgy emlékeztem, hogy itt van eladó. Igen, a virtinben van egy kalap kitűzőkkel, de sajnos csak a kitűzők vehetőek meg. El kellett volna fogadnom amit a néni akart nekem felajnlani, de nem akartam bunkó lenni, gondoltam majd itt veszek. Hát ez nem jött össze, na mindegy. Találkoztam a néni rokonával Bernddel egy pillanatra aki vezeti a hüttét, de most nem álltam le beszélgetni, hogy most találkozunk legalább harmadszorra. Az idő kicsit szorított, még ha csak optimista 8 órát számolok is, ha 4 órakor indulok Hohentauernből, akkor is éjfélre érek haza, másnap pedig 6 órakor szolgálatba kellett állnom. Szóval gyorsan pecsételtem és mentem is lefelé, végig a keréknyomon, nem keresgéltem a külön ösvényt amely hol itt, hol ott tekereg lefelé, úgyis ugyanoda megy mindkettő.
49. közeleg a Großer Scheiblsee
50. a tónál
51. Edelrautehütte, igazolópont
52. Scheiblalm háttérben hegyekkel
Útközben még kaptam egy kis esőt is, melynek a vége már napsütésben ért. Épp eszembe jutott a Bösensteinre tartó fiatal pár akikkel a tó felett találkoztam, hogy mennyire rommá ázhattak most. A falu határában lévő sorompónál tavalyelőtt megfigyeltem, hogy a sofőr aki felvitt a hüttéhez, belép a fák közé és kezel valamit. Ezúttal meg is néztem: egy számzáras kezelőegység volt az egyik fa hátoldalára erősítve, tehát aki tudja a kombinációt az beállítja és felnyílik neki a fizetős út sorompója. Negyed 5 előtt pár perccel értem vissza az autómhoz, pár falat és cipőcsere után (tudtam értékelni ezt a lehetőséget!), fél 5 után indultam meg hazafelé. A völgyben szintén a 113-as úton haladtam Bruck an der Mur felé. Mauternben beugrottam az útszéli Billába sörért, örültem a maszk nélküli vásárlásnak, amely itt és akkor nem volt kötelező. Kapfenbergnél volt egy kis keringőzés, mert az út érdekesen terelt az autópálya felé, azt meg mindenképp el kellett kerülnöm. Kindberg és Mürzzuschlag után a Semmering következett. Szép volt a táj, de a haladás nem volt gyors, utólag már azt mondtam, hogy inkább vettem volna meg a 10 euró környéki autópálya matricát, jobban jártam volna. Bécsújhelynél Nagymarton felé kanyarodtam, majd Schattendorf-Ágfalvánál léptem át a határt. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy odaérek a 10 órás zárásig a soproni Kfc gyorsétterembe, előtte meg egy Omv kúton tankolás is belefért. Jól esett a friss vacsora, majd megindultam a 85-ös úton Győrbe, onnan pedig az 1-es úton át értem haza 1:38-ra. 5-kor pedig már keltem is, mert indultam dolgozni.
53. a körtúra vége
54. szerpentineken a Semmeringen hazafelé
Tanulságos volt az autós utazás, mivel rávilágított arra, hogy jócskán rá kell számolni a megadott utazástervezős „szintidőkre”, valamint az autópályás közlekedés előnyére. A benzinköltség kb 20 ezer forint volt, a gyenge árfolyamot és a plusz kényelmi faktort figyelembe véve nem is volt rossz ár/érték arány. A Knittelfeld-Ingering buszozásért 4,6, a 2 éjszakáért pedig 25 eurót fizettem. Csekk pedig szerencsére azóta sem érkezett.
