A conacnál a középpárlat általában 72% körüli, de szerintem ők is hígítják legalább úgy 65-ig, mielőtt hordóba teszik. Annyit tudni, hogy nincs náluk egységes érlelési szeszfok, azaz változó, hogy a víz nagy részét érlelés előtt vagy után adják hozzá, de szerintem 60 alattival ne kezdj.

A hordó ne legyen ősöreg-lehasznált, és nem árt a legalább közepes pörkölés sem.

Az érlelési idő egy részét pincén kívül, relatív melegben töltik a hordók. Az nem lesz baj, ha egyáltalán nem tudod hűvösben tartani, maximum több lesz a veszteség.

A finomítást érdemes az elegánsabb irányból megközelíteni, ugyanis ha sok aromát veszít érleléskor, attól még lehet belőle jó konyakot kerekíteni, de ha olyan nyers aroma/íz lóg belőle, amit az érlelés nem tudott lefaragni, akkor nem tudsz vele mit csinálni. Szóval egy édeskés, olajos, sima ízű, de nem neutrális borpárlatot céloznék meg, szerintem ilyenből lesznek a legjobb fiatal brandyk. Az érlelési idő attól függ, mit bír majd a párlat, meg persze a türelmeden :) de én legalább 2 évben gondolkodnék.

Az érlelés vége előtt érdemes begyakorolni az ízesítést is. A kísérletezéshez jellegtelen, egész vékonyka és könnyed borpárlat jó, már önmagában ebből is egész jó tud lenni. A boisé leírása valahol megvan Ö-M-től, de ami nekem nagyon meggyőző és finom ízt adott, az Green tölgyfachipsezése. Ha azt a neutrális alap helyett egy többé-kevésbé jól érlelt borpárlattal kombinálnánk, akkor kimondottan komoly eredményt is adhatna.

A „konyakos” szájérzet beállításához glicerin és cukor ízlés szerinti aránya a legjobb. A ker. brandyknél nem lehet glicerint használni (hanem csak max. 35 g/L cukrot, cognacnál talán 20-at), de sokkal szebben „vastagítja” a kortyot, miközben kevésbé édesít a cukornál.