Atlantisz kapcsán sokszor mondták: hiába keresték százával az elsüllyedt szigetet, senki nem találta.

Az igazság, hogy az Atlantiszt-kutatók mind „papíron” keresték, azaz az íróasztalon. Mióta fejlett hajóink, tengeralattjáróink, műszereink vannak, nagyjából a 2. világháború utántól, egy jólfelszerelt expedíció sem kereste kifejezetten Atlantiszt! Egyszerűen nem volt olyan tudományos intézet/állam, ami finanszírozott volna bármi ilyesmit. Úgyhogy erre kár hivatkozni.

Az összes jel, lelet, „bizonyíték”, amit az atlantológusok emlegetnek, mind-mind véletlenszerűen, más irányú kutatások „melléktermékeként” kerültek elő. Azokat kábelfektető hajók, tengeri élővilágot kutatók, fenékmintákat vevők, titkos tengeralattjáró bázist keresők vagy nyersanyagok (pld. kőolaj) után a tenger fenekén kutatók hozták a felszínre. Ráadásul ezeket sosem követte további kutatás a helyszínen, bármit is találtak véletlenül!

 

A másik közkeletű nézet, hogy a jégkor óta a világtengerek szintje a becslések szerint 130-180 métert emelkedett: így főleg az Atlanti-óceánban azok a helyeknek van eshetősége, amelyek ilyen közel vannak a mai felszínhez (mint pld. a Meteor-pad és hasonló helyek). Némelyek a google-térképeket bújják, melyek az óceán víz alatti domborzatát mutatják, hogy megtalálják Atlantisz hegyeit és síkságát, vagy Poszeidónisz földgyűrűit. De már évekkel ezelőtt figyelmeztettem arra, hogy az Atlanti-óceán tenger feneke még a korunkban is mozog.

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=155157914&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=94831724&t=9000303

A sziget katasztrófális süllyedése, hirtelen és beroskadásszerű jelenség volt. Ebből kifolyólag maga Atlantisz lehet 2-3 km mélyen, besüllyedve az óceán tengerfenekébe.

 

Faraday-törés mintegy ötszáz km hosszú az északi-atlantikum tengerfenekén (É 49.711°; Ny 28.636°). Ennek közeléből származó üledékmintákban a kutatók gránitgneisz darabokat is találtak a folyami kavicsok között. Afanaszjev akadémikus véleménye szerint ezek a gránitgneisz darabok a közép-atlanti hátságból származnak. Az ő feltevésének is - amint a jégkorszakkal kapcsolatos elképzelésnek is - gyengéje azonban, hogy a közép-atlanti hátság nagyon messze van attól a helytől, ahol a kutatófúrások a kavicsokat 1977-ben felszínre hozták.

 

1985-ben talajmintát vettek errefelé a tengerfenékből. A fúrómag 270 cm hosszú volt. Olyan üledékösszetételt mutatott, ami „jellegzetes self-szerkezet, amely a kontinentális talapzatok perdöntő sajátossága! Ilyen üledék csak valamely földrész self-övezetében alakulhat ki!” (írta egy ismertető cikk).

Az Afrika vagy Európa körüli self-övezet - ami sokszor csak pár km, de néha kimehet 2-300 km-re is a mai parttól -, az utolsó jégkor idején nagyrészt a víz felett volt. A legkülönösebb az óceán közepén talált self-övezetről: „A vizsgált Atlanti-óceáni mederkörzetben közel s távol nincs egyetlen számottevő tengermélyi kiemelkedés sem. A meder fölött az egész területen több mint háromezer méteres a víztömeg vastagsága.” Ez gyakorlatilag arra utal, amire Muck vagy Zsirov is már az 1950/60-as években gondolt, de semmi bizonyosság nem volt a kezükbe.

A legelkeserítőbb persze az, hogy ezt azóta sem vizsgálták más kutatóhajók (gondolom, mert túlságosan is Atlantisz „íze” volt az ügynek!).

Az említett cikk egy tudományos magazinban jelent meg: Belefúrtak Atlantiszba? (Delta, 1986/8. szám):