Tudom, hogy disznóság, hogy elsőként szólok hozzá, de úgy gondoltam, az általános invitálásba nem lett volna helyes témát kezdeni. Van azonban egy vita a tasztalon, a 3 nyelvvel kapcsolatban, amelyik felvet egy általános problémát, melyet persze nem egyszer megrágtunk és kiköptünk. A nyelvművelését. Tudjuk, hogy van, aki a nyelvművelést az emberi jogok, megsértésének tekinti, másoknak nincs ellene kifogásuk, csak nem helyeslik, ha keveredik a dolog a tudománnyal. Megint mások súlyos erkölcsi fogyatékosságnak tartják a nyelvi műveletlenséget, végül egy csoport büntetné is.
A vita évszázados, legnagyobb nyelvészeink, íróink foglaltak állást ebben a kérdésben, hogy mást ne említsek, Arany János, Kosztolányi Dezső, Gombocz Zoltán (aki nem volt nagy híve) és Bárczi Géza (aki viszont igen).
Én sem nagy (nomen est omen), sem nyelvész (bár, kicsit), sem író nem vagyok, de van véleményem a dologról. Szerintem nem az a kérdés, műveljük-e a nyelvet (műveljük!, ez szinte ösztönös törekvés minden emberben), hanem az, hogy hogyan műveljük.
SzVsz ezt is úgy kellene tenni, mint bármi mást, amivel emberre akarunk hatni (pedagógia, vitavezetés, újságszerkesztés, politika): empátiával, szeretettel. Aki azt mondja, hogy a suksükölő alacsonyabb rendű ember, aki azt mondja, hogy aki nem tudja a helyesírást, az szégyellje magát, aki azt mondja, hogy aki idegen szavakat mer használni, az nem hazafi, SzVsz semmit nem használ az ügynek. Türelem, szeretet és nyitottság a másik véleményének meghallgatására és megfontolására. És még egy: aki tévedhetetlennek és hibátlannak képzeli magát, ezen a területen nem fog eredményt elérni, csak azt, hogy a legkisebb hibáit is a fejére olvassák.
Kis Ádám