A kereszténység eredete (Mózestól Pál apostolig)

A zsidó és a keresztény vallások közös alapdokumentuma azok az írások, amelyeket Alexandriában, valamint Palesztínában gyûjtöttek a zsidó értelmiségiek. A legkorábbi írások, amelyek az i.sz.e. 1000 évekbõl származnak és az azt megelõzõ 5-600 év szájhagyományát foglalják írásba, a "Tórában" találhatóak.

Ez a mû, amit tévesen Mózesnek tulajdonítottak, 600 éven keresztül állandóan változtatva lett a mindenkori vallási vezetõk gusztusa szerint és a mostani formáját i.sz.e.400 körül érte el. Ettõl az idõtõl számít szentnek és istentõl sugalmazottnak.
Minél keserûbb volt a zsidók sorsa (babilóniai fogság), annál több ú.n. próféta lép színre, hogy a népet "vigasztalja", vagy búzdítsa. E próféták írásai is a gyüjteménybe kerültek és kellõ válogatás után i.sz.e.200-300 között lezárták az összeállítást.

Az i.sz. 90-100-ban a jamnai zsinaton a zsidók a palesztínai összeállítást ismerték el az Ószövetség hivatalos dokumentumának (palesztinai kánon).

A kezdeti keresztény közösségek az alexandriai (alexandriai kánon) változatban ismerték meg az Ószövetséget, ez lett a katholikusok Szentírása.

A reformátorok a rövidebb, palesztín kánont tartották "sugalmazottnak".
 Meg kell még említeni az u.n. apokrif-eket, amelyek ugyanolyan célzattal és istenre való hivatkozással íródtak, mint a a többi, de sem a zsidóknak, sem a keresztényeknek nem tetszett a tartalma és ezért nem ismerték el szent könyveknek.

 Összegezve: õsrégi mesék és ahhoz fûzõdõ értelmezések és magyarázatok írásos dokumentjai közül a a vallási hatalom képviselõi a nekik tetszõket szentnek, isteni sugallatnak nevezik.

Talán a zsidó vallás volt az, amely elõször tért rá az egy- isten- hitre.

Nagyon szépen lehet követni az úgynevezett Mózes könyveiben, hogyan alakította ki hatalmát Mózes, hogyan szervezte a saját, valamint bátyja és papság számára a jólétet és a vallás gyakorlatát.
 Ez persze csak úgy lesz világos és egyértelmû, ha Mózesnek az istenre való hivatkozásától eltekintünk, amely csak a nép félrevezetésére szolgált.

Ezentúl a Mózes nevében írtakat Mózessel azonosítom.
A Genezis meséjét vagy elõzõ mondákból, legendákból vette át, (pl. Gilgames) az is lehetséges( de nem valószínű), hogy õ egyedül találta ki. Egy mai 18 éves fiatal általános természettudományi ismerettel rendelkezõ gimnazista szellemi színvonalán lévõ személy számára világosnak kell lenni:

Az ember kialakulásának oka és módja a természet mûködésének törvényszerû következménye! Mind az embernél, mind az állatoknál a molekuláris biológiai folyamatok az azonos célú és tevékenységû szervek esetében hasonló.

Az elsõ könyv többi részét, mint történelmet lehet figyelembe venni.

Érdekes rész a második könyv tartalma. A 19.fejezet 10-25 versébõl kitûnik, hogy tette bolonddá a neki hívõ népet. Meghirdette nekik, hogy az isten meg fog elõttük jelenni a Sinai hegyen, de végül csak Mózes részesült ebben a kegyben.

Vagyis az isten mindíg csakis Mózessel tárgyalt, legalább is ezt állítja Mózes! Logikus, hogy 40 napig el kellett vonulnia a többiek látókörébõl, hogy elkészítse a 10 parancsolat kõtábláját. (Ha azt egy isten csinálta volna, nem került volna idõbe!)
Az is emberi, hogy mérgében földhözvágta.

(Bár ez nem nagy tiszteletet mutat az állítólagos Teremtõ iránt!)

Az újabb 40 napot már kényelmesebben tölthette, mert elõkészített nyers kõtáblával felszerelve kevesebb munkára volt szükség.

Mózes által közvetített, ábrázolt isten ugyancsak különös jellemmel rendelkezett. Ha arról van szó, hogy Mózesnek, Áronnak "kedvezzen" mindent megtesz és egyszer nagyon igényes, máskor éppen ellenkezõleg igénytelen. Többször felhívja a népet -mindíg Mózes állítja- hogy a gyûjtsenek aranyat, ezüstöt és rezet.
Gondos részletességgel gondoskodik a frigyláda és a szent hajlék méreteirõl, anyagáról, felszerelésérõl.(legalább is Mózes azt állítja!)

Mindenbõl a legjobb, ami megfelel kényes ízlésének. Amikor az áldozatok bemutatásának leírása következik feltûnõ, hogy megelégszik az égetett csontok és belsõségek füstjével. (legalább is Mózes ezt állítja!).
Az a gyanúm, ha abban az idõben már ismerték volna a kolbászkészítést és a csontlisztet, a belek és a csontok is a papoké maradt volna. (A bélsár kivételével) Az is érdekes, hogy a Mózesnek tulajdonított könyvekben az „öreg”, vagy akkor még „fiatal” Isten milyen kicsinyes és emberi dolgokkal veszõdött és azóta erkölcstelennek tartott dolgokban is tevékenyen részt vállalt.
Például: gondja volt arra, hogy Ábrám nyugodtan teherbe ejthesse cselédlányát.(I.16.). Neki jobban tetszõ Ábrahám névvel átnevezte Ábrámot.(I.17).

Nem zavarta a vérfertõzés sem.(Lót és a két lánya)(I.19,20). Mózes elõélete ellenére (meggyilkolt egy egyiptomit) kedvence lett.

A sport sem volt idegen tõle, hiszen szegény Jákobbal addig birkózott, míg kificamította a csipõjét. (I.32/24)
 Mindenesetre (ha kihagyjuk az istenre való hívatkozást) Mózes 5 könyve nagyon értékes és érdekes korrajz és tanulmány az akkori felfogás, hiedelem és vallás szempontjából. Meg kell jegyeznem, hogy a Mózes által hirdetett vallásban a halálnak,a halálon túli életnek alig van jelentõsége.

A feltámadás ötlete még meg sem született.
A világ késõbbi történelmében nagy horderejû jelentõsége volt abban, hogy a zsidó vallásba beépítette (megigérte) a Messiás eljövetelét.

2. Próféták, messiások

Minden idõben voltak és vannak bigott vallásos emberek.
Minden idõben voltak és vannak misszionárius hajlamú (többnyire epileptikus) emberek.
Minden idõben voltak és vannak vallási tébolyban szenvedõ emberek.
Minden idõben voltak és vannak az elõzõ 3 csoportot kihasználó, megtévesztõ szélhámosok.
Minden idõben voltak és vannak, akik magukat, vagy mást prófétának tartanak.
Minden idõben voltak és vannak, akik magukat, vagy mást messiásnak, megváltónak tartanak.
Minden idõben voltak és vannak vallási csoportok,melyek a „világvégével” ijesztgetnek.
Az idõk folyamán így egy-egy karizmatikus személy körül szekták, csoportok alakultak, megszüntek és újak alakultak.Voltak, amelyek a római uralom ellen lázadoztak és az eljövendõ, vagy már eljött messiás királyságát hirdették. Ez már a római titkos rendőrségnek is sok volt.

 3. Saulus-Paulus

Ezért kapta a mûvelt és tehetséges Saulus azt a feladatot, hogy felderítse és a római rendõrségnek kiszolgáltassa a birodalom érdekeit veszélyeztetõ illegális, földalatti úgynevezett keresztény csoportokat, szektákat. Ezek különféle és egymástól független csoportok voltak, és egy-egy messiásnak nevezett személye, vagy annak alárendeltje körül csoportosuló hívekbõl álltak.

Saulusnak áttekintése volt ezen csoportok erejérõl, létszámáról és eszméik terjedésérõl, ami a római császárság ellen is irányult.
Vagy saját indíttatására, még inkább valószínû, hogy a titkosrendõrség utasítására, arra törekedett, hogy a mozgalom élére állva, a keresztény csoportokat egy egységes és új ideológiával úgy átszervezze, hogy az ne fenyegesse a római uralmat. Ügyes csellel beférkõzött az eddig általa üldözött keresztény szekták bizalmába, majd mindinkább a vezetésre törekedett és meg is valósította azt.
Ennek érdekében ténykedése arra irányult, mivel a zsidóságban nem nagy visszhangra talált a kereszténység, általánossá tegye a nemzsidók körében.(Róma.10.f.12.sor)
A híveket a hatalmi rendszerhez loyálisságra nevelje.(Róma.13.f. és több más levélben.)
 Részletesen meghatározza a papság szerepét és anyagi ellátását. A férfiak és nõk viszonyát a társadalomban.(I.Korinthusi levél.9.és11.f.
Holott egyik evangéliumban sem szerepel, Pál terjeszt olyan legendát, hogy a „feltámadt” Jézus több, mint 500 atyafiának megjelent.(mint fenn:15.f.)
Proklamálja a feltámadást.(I.Thessaloniki levél.4.f).
A püspökök és a diakónusok egy-feleségûek legyenek.(I.Timotheus.3.f.). (Többnejûség egyébként.megengedett??)
Pál apostol intellektuális és szervezõ képességével, a "Jézus-Megváltó' személyi kultusz kialakításával, a keresztény vallás megalapítójának tekinthetõ és tekintendõ. Denis Diderot (1713 - 1784):”
Elveszitek egy keresztény rettegését a pokoltól, elveszitek a hitét.” Gaius Iulius Cäsar (100 - 47 v. Chr.):”
Az emberek szívesen elhiszik azt, amit kívánnak.

4. A "Jézus-Krisztus"-ban való hit a kereszténység alapideológiája

Az egyházak történelem-tudósai és kutatói mindent megtettek, hogy Jézust, mint történelmi személyt bizonyítsák. A felsorolás ezeket az un. bizonyítékokat tartalmazza:
1. Római források:
_a./ az ifjabb Plínius levelei
_b./ Tacitus naplója
_c./ Sueton "A cézárok élete" című történeti mukája
2. Mohammedán forrás:
_a./ a Korán
3. Zsidó források:
_a./ Flavius Josephus "A zsidó Ókor"
_b./ A babyloni Talmud.
4. Patrisztikai források:
_a./ apokrifek
_b./ a didach
_c./ Clement püspök levele
_d./ antiochiai Ignác levelei
_e./ Eusebius és Hieonymus (apokrif) írásai
Flavius kivételével az összes forrás minimum 2 emberöltővel később iratott, így bizonyítéknak annyit ér, mint halottnak a csók.
Flavius esetében a vallásos atyák hamisítástól sem riadtak vissza.
A holttengeri tekercsek csak arra bizonyíték, hogy zsidó szekták léteztek.
A híres zsidó történetíró, akit Josephus Flavius néven ismerünk Józséf Matithjáhu néven született i.sz.37-ben, termékeny munkásságának halála vetett véget 63 éves korában. Az új nevet 32 éves korában vette fel, Vespasianus császárrá nevezése évében.
Ez a korában ismert személy, korának minden eseményéről részletesen beszámolt és ezért az egyháznak fontos történelmi tanú lett volna. Birizgálta is a csőrüket, hogy semmit nem tudott a "nagy eseményről". Az egyházi íráshamisítók, találtak Flavius szövegében egy kis szabad helyet, ahova néhány szó befért és (már nem emlékszem szószerint) utalást tettek Jézusra.
Ez annyira durva csalás volt, hogy maga az egyház sem tartotta hitelesnek. Ezért sokkal jobb módszerhez kellett folyamodni.
A X.sz.-ban, tehát 900 évvel később írt történelemkönyvet egy arab történetíró, névszerint Agapiosz . Ebben a könyvben van egy állítólagos Flavius idézet (aminek eredetijét sehol, sohasem látta valaki), amely így szól:
"Élt abban az időben egy bölcs ember, akit Jézusnak hívtak. Egész élete kifogástalan volt, erényes cselekedeteiről volt híres, és a zsidók, valamint más népek közül sok ember a tanítványa lett. Pilátus keresztre feszítésre és halálra ítélte. De akik tanítványai lettek, nem tagadták meg tanításait. Azt mesélték, hogy mesterük keresztre feszítése után három nappal megjelent nekik. Ők úgy vélik, hogy ő volt a Messiás, akiről a próféták csodás dolgokat jövendöltek."

A hitelesség körüli vita főbb állomásai.(rövidítve):
230-250 körül Caesarea püspöke, Órigenész idézi Josephus tanúságtételét Jakabnak, Jézus testvérének halálával kapcsolatban (Zst. XX.), s azt állítja, hogy Josephus nem hitt Jézus Krisztusban. A Jézusról szóló részt sem idézi a Zst. XVIII. könyvéből.

XVII. század. Richard Montague, Norwich püspöke kijelenti, hogy az „Ő volt a Messiás” kijelentés Flaviusnál későbbi keresztény betoldás.
XVIII-XX. század első fele. A tudósok zöme azzal érvel, hogy a passzus vagy teljesen, vagy részben hamisítvány (Schürer, Niese, Norden, Zeitlin, Lewy, Juster).

1931. R. Eisler Jézus, a Messiás c. munkájában felveti, hogy keresztény cenzorok Flavius eredeti szövegét nagyrészt törölték, és egy egészen új szöveget iktattak bele.
1941. Ch. Martin szerint a Flavius-féle tanúság egyes mondatai betoldások, de az egész alapszöveg hiteles.
1954. Paul Winter azzal érvel, hogy csak három mondat betoldás a szövegben, a többi eredeti. Ez a teória széles körben elfogadást nyert.
1960 körül. Hans Conzellman megjegyzi, hogy Flavius szövege igen közel áll a „lukácsi kérügmához” (Lukács hitvallásához), amelyből arra következtet, hogy az egész szóban forgó rész keresztény hamisítvány.
1971. Shlomo Pines publikálja a Flavius-tanúság IX. és X. századi szír, illetve arab fordításának szövegét.

Ezek nem tartalmazzák az „ő volt a Messiás”, illetve a „ha egyáltalán lehet őt embernek
nevezni” mondatokat. Pines szerint ezek a keleti művek Flavius eredeti - betoldások nélküli - kéziratát használták.
1984. J. Neville Birdsall szóstatisztikai alapon kimutatja, hogy a tanúság szövege stílusában teljesen eltér Josephus egyéb szövegeitől, ezért az feltehetően egészében hamisítvány.

 5. A vallások szaporodásának „törvénye”

Amíg egy vallás, vallási csoport kicsi és ellenzékben van az állammal szemben, szoros fegyelemmel összetartóak. A hatalmaságokkal, a javak elosztásával, a hatalommal szemben kritikusak. Amikor olyan mértékben megnövekedik, hogy hatalmi tényezõt jelent, és az állam hivatalosan is elismeri, a mindenkori államhatalom támogatójává válik, beépül annak rendszerébe. Ez a folyamat azzal jár, hogy a hívek kis és kritikus része, különösen, ha egy karizmatikus vezetõre talál, elkülönül a többitõl és újabb és újabb szekta alakul. Tehát egy nagy uralkodó vallás kialakulása mindíg azzal jár, hogy belõle „reformista, revizionista” csoportok, szekták alakulnak és válnak le.