Tegnapelőtt múlt 57 éve, hogy Bostonban (Egyesült Államok) elhunyt Robert Frost, négyszeres Pulitzer-díjas amerikai költő.

Robert Frost

Nyírfák

(Birches)

Ha nyírfák hajlanak bal- s jobbfelé
sötétebb fák sudarai között,
fiú ingatja őket, azt hiszem.
De ingatás őket nem gyűri le.
Csak jégvihar. Láthattad jégben őket
télen, s eső után, egy napsütéses
reggel. Egymáshoz csörrennek, amint
ébred a szél, s tarkán tündöklenek,
ahogy zománcuk reped s letörik.
A nap kristályhéjat szórat velük,
mely a hókérgen zúzottan gurul szét –
oly halom söpörni való cserép,
mintha a mennybolt szakadt volna be.
A harasztig vonja őket a súly,
de nem töri el; ám ilyen soká
s mélyen hajlítva, nem nyúlnak ki már;
az erdőkben évekig látható
törzsük íve, lombbal a talajon,
mint térdelő lányok, kik hajukat,
napban szárítani, maguk elé vetik.
De azt kezdtem el mondani, mikor
a jégviharral betört az Igazság,
bár fiú ingatná őket, amint
ki- vagy bemegy tehenei után –
kinek, hogy a bézbalt ismerje, túl
messze a város, s ki azzal mulat,
nyáron vagy télen, mit maga talál.
Apjának fáit leigázta mind,
addig nyargalva rajtuk sorra, míg
meg nem szüntette merevségüket,
s egy sem lógott bénán, egy sem maradt
meghódítandó. Mindent megtanult,
mit kellett: hogy ne engedje a fát
túl gyorsan el, s ne erőltesse azt
egész a földig. Súlyát mindig a
fa sudarára bízta, gondosan,
s oly könnyen, mint töltöd a poharat,
mászott széléig, sőt túl is azon.
Ekkor suhogva kifelé röpült,
lábbal törve utat a talajig.
így voltam egykor nyírfák hajlitója.
S azt álmodom, hogy újra az leszek.
Ez történik, mikor a gond kifáraszt;
s a lét nagyon is úttalan vadon,
hol arcod ég s viszket az átszakított
pókhálóktól, s félszemed könnybe lábad
az ágtól, mely nyílásába csapódott.
Szeretném kicsit itthagyni a földet,
majd, visszatérve, kezdeni előlről.
A sors nehogy szándékkal félreértsen,
s félig lakatva vágyam, elvigyen
visszaút nélkül. Pompás hely a föld
a szerelemhez: nem tudok különbet.
Nyírfát nyargalva lenne menni jó,
hófehér törzs fekete ágain
kúszni az égnek, míg nem bírva már,
a görnyedt fa le nem eresztene.
Menni és visszatérni – ez a jó.
Van rosszabb is, mint nyírfák hajlitása.

Hárs Ernő fordítása