Tegnap múlt 199 éve, hogy Nagybajomban elhunyt Pálóczi Horváth Ádám, költő, író.
Pálóczi Horváth Ádám
A Mátyás palotáján a specula
Hová lett dicsőséged, dicső Buda-vára?
Ki formátlanitott el e csonka formára?
Dubranovszkij csufot tett a Mátyás házábúl,
Csillagvizsgálót csinált király lakásábúl.
Restelt tornyot csinálni magasabb hegyekre,
Ahonnan kukucskálni kelljen az egekre;
Kettős fényes tórnyunkat párotlanná tette,
Ezt pedig Krasalkovits nem arra szerzette.
S hát te, ki most itt lakol, hazánk koronája,
Megszenveded-e, hogy igy maradjon formája,
Nem kűldöd a speculát vagy a Szent Gellérre [!]
Vagy annál is magasabb napnyúgoti térre?
Ide Mátyás épitett a királyok számára;
Vajha fejedelmeink a nemzet hasznára
Ezt választnák legalább nyári lakásának
Egy sokak felett fényes király udvarának.
[A Töredék eredeti szövege:]
Mátyás palotája
Hoválett dicsőséged? Dicső Buda-vára!
Mért ősi fényességed nem hat onokára?
Kiholtak örökösid a Mátyás házábúl,
S így származtak gyilkosid ama mostohábúl.
Kívül-belül érdemed nagy vólt hajdanában,
Míg vólt törzsökös nemed maga divatjában;
De miolta fészkedbe a Sas beleköltött,
Kígyó szállt kebeledbe s méreggel eltöltött.
Szemem milyennek leli most is palotádat?
Sir szívem, ha képzeli hajdan pompádat,
Mikor olyan magyarok s úgy tudtak szeretni,
Kiket én csak akarok s nem tudok követni.
Mentéssen, kalpagosan jöttek udvarolni
Annak, ki magyarosan tudott parancsolni;
De nem rég Bécs németül írt csak egy-két rendet,
S édes magyarom! ettül eltiltotta kendet.
Restelt tornyot csinálni magasabb hegyekre,
Ahonnan kukucskálni kelljen az egekre.
Kettős fényes tornyunkat páratlanná tette,
Tanítni sogorunkat honyunkba vezette.
Derülj kies hajnalunk, ragyogj a szép égen,
Adj győzedelmet minden házi ellenségen;
Hozd fel ismét hajdani szabadságunk fényjét,
Töltsd be hamar szívünknek régen várt reményjét.
Mátyás budai vára