Tegnap múlt 215 éve, hogy Debrecenben elhunyt el Csokonai Vitéz Mihály költő.

 

 

Csokonai Vitéz Mihály

 

AZ ARATÁS

 

Mi az oka, hogy most a dólgos Céresnek
  Munkásokat széjjel zsibongva keresnek?
Mi az oka, hogy a mezőnn köröskörűl
  A Céres bérese kaszákat köszörűl?
Köszöntvén tudnillik a megőszűlt nyarat,
  Sárga kalászi közt reménységgel arat.
Áldja nevét százszor a jó Teremtőnek,
  Hogy főldjébe arany színű fejek nőnek.
De addig is, míg tart szíve áldozatja,
  A búza-markokat sűrűen forgatja,
Az öreg Céresnek két feltűrött karja
  A markokat szoros kévékbe takarja,
És ámbár tüzei a kékellő égnek
  Kettős forrósággal feje felett égnek,
S barázdás homlokát az izzadság árja
  Legörgő cseppjével sorjába eljárja,
Víg aratóit (mert ő azoknak atyja)
  Tréfás szavaival szűntelen bíztatja.
Ekkor, hogy a piros, várt napenyészetnek
  Altató zefiri feléje sietnek,
Ő is most már lassult, de hajdan vitézi
  Lépésit a hazamenésre intézi.