Dentü (moger) megfejtése:
III. Tukulti-apil-Ešarra a következő uralkodó, asszír uralkodó ie. 744-ben vezetett hadjáratában két tartományt hozott létre, az elfoglalt földeket ílyen királyfelirattal látta el:
"erős médek tartományai/földjei" (ša KUR Madā dannūti) formulával zárja le a szöveg.
Magyarban a "nagy GAR-ral jön" jön mondásból kitűnik, hogy ez szinonimája a médek KUR szavával - Erős/büszke jelentésse, hiszen nagy erővel, nagy ÁRral, sokasággal zúdul.
GARat jelentése:
Ahová a gabonaszemek ömlenek
[garat < ómagyar: garat < ősmagyar: garat (malom beöntőnyílása) < szanszkrit: gharatta(malom)]
Ahová az étel ital ömlik, ahonnan a szó ömlik
[garat < ómagyar: garat < ősmagyar: garat (garat) < dravida: garluttu (garat, nyak)]
A GAR-mada szavunk pedig, nagy részt, sereget, sokaságot jelent, mintegy szinonimájaként az armadának, csak ez utóbbi kizárólag katonai szakszó lett.
Mada, a régi Magyarország
Északnyugat-Irán lakossága a Kr. e. IX. században nem volt iráni nyelvű. A terület lakóit a IX. századtól kezdve az asszír krónikák "madai"-nak nevezték. A "mada" a sumér nyelvben "ország" jelentésű, és volt a suméroknak egy Ninmada (Mada-nén) nevű istennőjük is. Akkádul "matu" = ország, föld. Ezek a megnevezések az ún. "finnugor" nyelvekben egyöntetűen megmaradtak: finn mantu = föld, talaj, lív made = a földanya neve, mordvin moda = föld, chanti meg = föld, ország, vö. magyar : "megye", "mező" stb. A "Babyloni krónika" a médeket "manda törzs"-nek (umman manda) nevezte. Médiát (tehát Északnyugat-Iránt) az óperzsa feliratok "Mada" és "Mád" néven említették: mindkét változat fennmaradt magyar helységek neveként: így pl. a hegyaljai Mád község és a szabolcsi Nyírmada község nevében őrződtek meg. Az ókori iráni ország nevét (Mád, Mada) a görögök torzították "méd"-dé, ebből származik a latin "Média" változat. Csengery Antal "Nyugotázsia őstörténetei az ékiratok világánál" című tanulmányában írta, hogy "Rawlinson kimutathatni véli, hogy a médek, akik az Armenia és Assyria közvetlen keleti szomszédságában tanyázó scytha fajoktól vették »mad« nevöket, még Hérodotos korában is több tekintetben különböztek a perzsáktól; s hogy egyes és pedig legfőbb törzseik, a magusok és budiusok, scythák voltak." A madai (médiai) szkíta királyság területe "valószínűleg a Kura és az Araksz közének mélyedésében feküdt, bár egyes kutatók szerint inkább Mana területén, az Urmia-tó vidékén lehetett." Az pedig még valószínűbb, hogy mindkét területen szkíták laktak: a Kaukázus délkeleti oldala és az Urmia-tó között. Roman Ghirshman szerint "az Urmia-tótól délre fekvő terület belsejében, a mai Kurdisztán nagy részét magába foglalva terült el az aziánus népességű mannaj királyság." Én a Mana nevezetű országban a madai magyarok szomszédságában élő manysik egykori iráni hazáját sejtem. Hérodotosz említ egy Mazarész (görög toldalék nélkül: Mazar) nevű méd férfit. A "Mazar" nyilván a "magyar" név idegen átírása. Kyros perzsa király hadvezére volt a méd Mazarés.
Asszir hódítás:
Tukulti-apil-ésarra figyelme ezután nyugat és észak felé fordult. Felhagyva az elődei által követett gyakorlattal, az Eufráteszen túl eső területeket is betagozta birodalmába, nem elégedett meg a rendszeres sarcszedéssel. Ilyen körülmények között kellett szembenéznie Urartués számos szíriai-anatóliai város (Gurgum, Kumaha – a későbbi Kommagéné –, és Arpad) koalíciójával, amelynek élén Mati-ilu, Arpad királya és az urartui uralkodó, II. Szarduri állt. Kr. e. 743-ban Kumahánál hatalmas vereséget mért ellenfeleire, II. Szarduri urartui, Kustaspikumahai és Tarhulara gurgumi király seregére. Az asszír uralkodó egészen fővárosáig, a Van-tó mellett fekvő Tuspáig üldözte II. Szardurit, ahol a kapuk előtt újabb győzelmet aratott. Haragjának következő áldozata Arpad lett, amelyet három évi szakadatlan ostrom után Kr. e. 741-ben porig rombolt.
Következő nyugati hadjáratára i. e. 738-ban került sor a szíriai és föníciai térségben, elfoglalva többek között Šộba Aramû (Damaszkusz) és Unqi városait. Unqi asszír tartománnyá vált utolsó királya, Tutammu halálával. A terület nagy részét – egészen a Földközi-tengerig – asszír tartományokká szervezte, de továbbra is számos kis vazallust tartott fenn a határok mentén, így a különböző arámi és újhettita államocskákat a Torosz-hegységben és Szíriában (Hatti (Kargamis), Meliddu, Que, Szamal), Fönícia és Kánaán területén (Türosz, Büblosz, Izrael) és az arabok lakta oázisokban (például Téma és Szaba).
Szabir kapcsolódás: a KUR folyó árulkodó neve.
“Egyes – egyelőre kellőképpen nem bizonyított – vélekedések szerint a szavárd elnevezés összefüggésben áll a szabir népnévvel. Másrészt a szabartoi alak nagy hasonlóságot mutat az örmény és a muszlim forrásokban található szevordi vagy szjavordi népnévvel. Ők a 9. század eleje óta bizonyíthatóan jelen voltak Örményország Uti nevű tartományában, a Kur/Kura-folyó völgyében, a mai Azerbajdzsán és Örményország határvidékén. Ebben az esetben a De administrando imperióban olvasható „Perzsia vidékén” kifejezés Kelet-Örményországra utalhat, amelyet a latin és a bizánci forrásokban Perszarmeniának neveztek.”
Tukulti-apil-ésarra idején harcászati jellegű újítások is történtek. A lovasság önálló fegyvernemmé vált, kitörve korábbi felderítőszerepéből. Kusból hozatott lovakat és lótenyésztőket a főváros, Kalhu környékére, hogy a hadseregben elterjessze az erős, robusztus kusita lovakat, amelyek ekkoriban az egész Közel-Keleten népszerűek voltak. A még mindig tömegesen használt harci kocsikat ebben az időben nagyobb, masszívabb, több küllővel megerősített kerekekkel és nagyobb védművekkel látták el, így a korábbi íjászhordozás mellett alkalmassá váltak arra, hogy – főleg kerékre szerelt pengékkel ellátva – az ellenséges gyalogság soraiban – a szó eredeti, mezőgazdasági értelmében – „rendet vágjanak”. Az asszír hadsereg legyőzhetetlenné, az Újasszír Birodalom pedig ellenfél nélküli szuperhatalommá vált.
Méd Birodalom (perzsául: Māda,[5] ógörögül: Μηδία, Média, akkádul: Mādāya
Akínaiak emlékeznek egy "Modu" nevű hun királyra, "Madüész" méd-szkíta királyként veri szét az asszír birodalmat, Kisázsiában "Midász" király 40 méteres kurgánt kapott sírhelyül.
Madüész (Μαδύης) (i. e. 645–625.) a királyi szkíták egyik csoportjának fejedelme volt, az asszírok és a szkíták szövetsége által leigázott madaiak hűbérura. Apját – asszír forrásokban Bartatua vagy Partatua, görög hallás szerint Protothüész (Προτοθυης) – követte Média trónján.
Történeti források támasztják alá, hogy a Fekete-tenger környékén élő kutrigur hunok felett 528-ban egy Muagerisz nevű uralkodó vette át a főhatalmat. Többen gondolják úgy, e személynév válhatott a IX-X. századra népnévvé.
Buharin szerint a feltételezett szkíta *mādaya (méd *mādṷa) kifejezés tartalma madai (méd illetőségű).[7] Vélhetően e magyarázat áll legközelebb a valósághoz. Másképpen fogalmazva, a görögös Μαδύης név jelentése a szkíták nyelvén valószínűleg „Madai”
