pnetrita Creative Commons License 2019.05.21 -3 4 26747

Szombaton sajnos esett az eső, de azért elindultunk a II. Viktor Emmánuel emlékműhöz, hogy felmásszunk a teraszára. De úgy ömlött az eső, amikor odaértünk, hogy esernyő alatt is csupa vízek lettünk, agy lemondtunk róla. Aznap 12:35-re volt a Colosseumba belépőnk. Mivel a saját oldalán már nem volt szabad időpont, a Tiqets.com oldalon foglaltam jegyet (mert ott voltak szabadidőpontok bőven). Negyedórával korábban kellett a Stern bejáratnál lenni, ahol a képviselőjük összeszedte a csoportot. Rövid adatfelvétel (név, születési dátum) mindenki letölthette az oldalukról az audio-guide alkalmazást, megadta a jelszavat, majd 12:40 körül sorba állás nélkül csak a mi csoportunk besétált ezen a bejáraton. Az aréna szinten kaptunk 10 percet a fényképezésre, majd egy kapun keresztül bevitt minket az arénán kivüli területre. Elmondta, hogy 14:10- kor találkozunk a Diadalívnél, aki késik arra 20 percet várunk, majd ott hagyjuk. ÉS ezzel magunkra hagyott bennünket. Az audio-guidejuk egyébként azon kívül, hogy angol nyelven mondja amit tudni kell, a szöveg meg is jeleníthető, így akinek olvasva jobban megy az angol, az is boldogul. A Diadalíves találkozó után átvitt bennünket a Palatinus dombra, ahol elmondta mi hol található, és jó sétát kívánt, mindenki önállóan a maga tempójában azt nézett meg amit akart.

Roma-pass-t nem vettünk épp azért, mert nem tudtam helyet foglalni vele a Colosseumba, a tömegközlekedést annyit nem használtuk, hogy megérte volna. 

Maga Róma gyönyörű, de volt pár negatívum: baromi kevés szemetes kukával találkozik a turista, csak cipeled a fagyis poharat, vagy az üres palackot kilométereken át, a rendetlenek persze 10 méter után elhagyják. Bennünket nagyon zavart a rengeteg színes bőrű, akik jó időben selfi-botot, powerbankot, vagy épp jeges vizes palackot nyomnak a képedbe, viszont a szakadó esőben esernyőre és színes esővédő poncho-ra váltanak. Tőlem vagy tízen megkérdezték, hogy afrikai vagyok-e, míg megkérdeztem az egyiket, hogy fehér bőröm van, szőke hajam, szerinted? Akkor békén hagyott. Szintén ők akarnak beszervezni a hopp-on-hopp-off buszokra. A colosseum metrojánál mikor kilépsz kb 50 ember esik a nyakadba, és ajánlja fel, hogy bevisz.

Persze ezek ott,akkor egy idő után idegesítenek, de hamar túl lehet lépni rajta.

Szóval mi igen tartalmas 4 napot töltöttünk el: kb 40 km gyaloglás, 50.000 lépés. Én imádtam :)