Tóth Árpád

Orgona

 Bár holtra metszé kertész görbe kése, 
Még édesíti a fanyar szobát, 
S a hűs homályon úgy remeg tovább 
Illatja, mint halk húrok reszketése. 

 Ám olykor egy-egy függöny rezge rése 
A lila fürtön arany fényt dob át, 
S felgyújtja, mint egy nagy, kevély opált, 
Melynek szikrázva szédít színverése. 

 Ó, én szerelmem, kit sok ferde kés 
Már halni vágott: bú és szenvedés, 
Ó, édes emlék, te is így jelensz meg: 

 Olykor: sóhajtó illat, hűs zene, 
És olykor: tágranyílt opál szeme 
Egy-egy felfénylő, drága, ritka percnek...