Tóth Árpád

 

ÁPRILIS 

 Április, ó, Április, 
Minden csínyre friss! 
Faun-bokáju, vad suhanc, 
Újra itt suhansz! 
Vásott cigánykereked 
Porozza a tereket, 
Repül a szemét, 
Levegőbe parazsat 
Hintegetsz és darazsat, 
Illatot s zenét! 

 Némely ingó és rügyes 
Ág végére már 
Küldöd: kússzék az ügyes - 
Katicabogár, 
Mint árbócra egy piros, 
Pettyes zubbonyú, 
Fürge lábú és csinos 
Kis matrózfiú ! 
Kémleli a láthatárt: 
Mennyi fény! Mi az? 
S zümmög zengő, napba tárt 
Szárnyakkal: tavasz! 

 Szunnyad még a tél-mező, 
Fáradt, vén paraszt, 
Fűszakálla csendbe nő, 
Megcibálod azt, 
Majd meg méznél illatosb 
Szellőfésüvel 
Fésülöd, s szólsz: hé, de most, 
Lomha szolga, fel! 
Szundikálás volt elég, 
Vár az új robot, 
Mit álmodtál, vén cseléd, 
Krumplit vagy zabot? 

 S reszket s kacag a liget, 
Cserje meg bozót, 
Gyenge bőrü testüket 
Úgy csiklándozod; 
Minden erdő egy bolond 
Hejehuja-hely, 
Nincsen még seholse lomb, 
Csak virágkehely: 
Izzad még a levelek 
Vajudó rügye, 
S a szirom már lepereg: 
Csókos szél vigye... 

 S átsuhansz a városon, 
Bérházak felett, 
Felragyog sugároson 
Sok vak emelet: 
Reszkető, bibor varázs, 
Vén kémény fala, 
Lányszemszínű kék parázs 
A szelíd pala. 
Mély, sötét udvar felett 
Négyszögű egen 
Táncos lábad emeled, 
Mint halk szőnyegen. 

 S padlásablakot, kitört 
Sarkon fordulót, 
Villogtatsz, mint zsebtükört 
Pajkos nebulók: 
Zsupsz! a földre hull a fény! 
S ím a szenny alól 
Nyűtt hang sír, tán a szegény 
Por maga dalol? 
Vak lap-árus: eleven 
Bús utca-szemét 
Sütkérez a melegen, 
S nyitja holt szemét... 

 Április, ó, Április! 
Míg tánccal suhansz, 
Látogass meg engem is, 
Víg örök suhanc, 
Hisz egy régi kikelet 
Furcsa reggelén 
Együtt érkeztem veled 
Földi útra én: 
Szólt arany szimfónia 
Napfény-húrokon, 
S bölcsőmnél te, fény fia, 
Álltál, víg rokon! 

 Április-testvérem, ó! 
Hol van az a kor? 
Ifjuságom hervadó 
Kankalin-csokor, 
Elpártoltam tőled én, 
Nem veszed zokon? 
Hej, beteg s fanyar legény 
A régi rokon: 
Ha a tavaszt élvezi, 
Nézvén langy egét, 
Bánatát is felveszi, 
Mint szemüvegét... 

 Április, ó, Április! 
Símogass, vezess! 
Hadd legyek ma újra kis 
Jó öcséd, kezes, 
Hadd feküdjem tarka fák 
Alján inni fényt, 
Míg arcomba szöcske vág, 
Zöld parittyaként, 
Míg szememre patyolat 
Szirom lengve jön, 
S kis selyem-sátra alatt 
Megbúvik a könny... 

 Ó, tán akkor, míg a méz 
Színű nap lehull, 
Bordám közül a nehéz 
Szív is elgurul, 
Imbolyog még, menni fél, 
Majd gyáván, sután, 
Bíbor labda, útra kél 
Tűnő nap után: 
Táncol, ugrik, fellebeg, 
Enyhén száll tova, 
Felfogják a fellegek, 
S nem fáj már soha... 

 1918

 

******

 

Tegnap múlt 133 éve, hogy Aradon megszületett Tóth Árpád költő, műfordító.