Tökéletes megértés, csodálatos közös zenei gondolatok: Carolin Widmann és Várjon Dénes az olaszországi Udinében, az alapítójáról elnevezett Bon di Colugna Színházban.

 .

(Sergio Zolli – 2019. márvius 20.)

 .

Robert Schumann neve fémjelezte a német hegedűs és a magyar zongorista tegnapi kamaraestjének műsorát.

Schumann 1., a-moll hegedű-zongora szonátájával (op. 105) kezdtek, amelynek első tétele a „szenvedélyesen” tempójelzést kapta, megegyezően az egész tétel határozott líraiságával. Megdöbbentő volt Widmann erőteljes játéka, ahogy az összefogott és szép, valamint könnyed és zökkenőmentes megfogalmazása. Ami a leginkább feltűnt: a két művész közötti megértés, különösen a crescendókban, illetve a diminuendókban, ahol hasonló intenzitással és tökéletes szinkronban játszottak, egyformán reagáltak a fokozásokra, azonosak voltak színeik, összefoglalva: közösek voltak zenei gondolataik. Technikájuk beszédes, nagyfokú összhangban, miáltal érezni lehetett a kamarázás lényegét: ne a saját szólamod nárcisztikus kifejezésére törekedjél, hanem állandóam figyelj a partnered játékára. Ennek a hátterében az évek óta tartó együttes munkájuk és a kiemelkedő zenei intelligenciájuk áll, és ilyen játékkal örvendeztették meg most is a közönséget.

.

Interpretációjuk rendkívül izgalmas volt az Allegrettóban és a rá következő gyors tételben (Lebhaft, azaz Vivace) is, ahol a kifogástalan technikájuk okán egyáltalán nem éreztük a darab nehézségeit.

.

Az első szonáta rendkívüli sikere után jött Debussy harmadik szonátája, a g-moll hegedűszonáta (L 140). Mindketten tudták, miként kell elmerülni Debussy légies világának teljesen szokatlan zenei nyelvezetében, kezdve az Allegro vivo jelzésű tétel inkább dallamos részeinek figyelmes kibontásával, majd a rá következő Közjátékban. A harmadik tételben a Felszabadultan és könnyedén előírás szellemében az improvizáció és a burleszk érződött, majd a záró tétel is Nagyon élénk (Trés animé) volt.

.

A koncert első részét nagy tapssal köszönte meg a hallgatóság.

.

A szünet után az ismeretlen, Svájcba emigrált magyar zeneszerző, Veress Sándor Szonatínájával kezdtek, amelynek felépítésében a népies dallamok ellenpontozott feldolgozása érződik. A két muzsikus remekül éreztette ezt az összetett szerkezetet, a dallam szabad áramlását.

.

A koncert utolsó műsorszáma Schumann 2. hegedű-zongora szonátája, az érzelmes d-moll szonáta volt (az ú.n. Nagy szonáta, op. 121). Az érzelmesség nem csak a darab szinte szimfonikus jellegére, hanem a két virtuóz előadó játékára is vonatkozik, hiszen a már az első szonátában is érzett jellemzők itt is megjelentek: mindkettőjük rendkívülien szép játéka, a zene tökéletes értése és nagyszerű zeneiséggel való közvetítése. A Meglehetősen Lassan, de Élénken kezdődő, végül Mozgalmasan záruló remekműben mindkét művésznek alkalma nyílt a csodálatos érzelmek kifejezésére, és tudták is, hogyan viszonyuljanak kifinomultan Schumann bonyolult zenei világához.

A hallgatóság lelkes tapsait a ráadásban ugyancsak egy érzelmes Schumann-tétellel köszönték meg, a 3., már csak a szerző halála után megjelent, szonáta (a-moll; 1853. WoO 27 ) Közjátékával.

.

A kritikát szintén külön képekkel is illusztrálták, de hogy a zene se maradjon el, újból hivatkozom a két művész közel 11 éves Schumann-lemezére, amelyen mindhárom szonáta megtalálható:

https://www.ecmrecords.com/catalogue/143038752582/robert-schumann-the-violin-sonatas-carolin-widmann-denes-varjon

.

Az open spotify-on rögtön meghallgatható, de figyelni kell arra, hogy a 3. szonátát nem tétel-sorrendben vitték fel: https://open.spotify.com/album/1fE7gx6yG8qmH5dx4QWzZp

.

.