Közben eszembe jutott, hogy Baráti Kristóf alábbi műfajú művekre szorítkozó repertoárjából kimaradt Csajkovszkij Melankolikus szerenádja...

 

xxxxx

.

Kristóf tegnapi Brahms hegedűversenye most is kivételes volt: csak ő tudja ennyire ihletetten eljátszani, és ehhez kaptunk egy kiváló zenekart (NFZ) a remek akusztikájú Müpában. Ez a kiváló darab régóta szerepel Kristóf repertoárjában, és nem véletlenül választotta a közel hét évvel ezelőtti pécsi diplomakoncertjének műsorába, mert szereti és tudja mélységeivel és magasságaival is megszerettetni a közönségével.

Akkor a győriekkel adta elő, és nagyon élveztük. A tegnapi persze közelebb volt időben, és most is varázslatos, ami minden résztvevőnek együtt szól. Az ilyen eseményekkel kell jó előre megtervezni a koncerthallgatási naptárat, első helyen Baráti közreműködésével és mindig szinte tökéletes játékával.

A darabot alaposan elemezték a szakírók, az előadást pedig hallgatni kell, szavakkal nem lehet kifejezni a hatást, de sok felvételét ismerem a darabnak, nem beszélve a Kristóffal hallott továbbiakról, és megalapozottan tartom a legjobbnak. Természetesen ráadásokat is  kaptunk, először az említett diplomahangversenyen is ráadásként elhangzott Bach d-moll partita-bevezető tételt, az allemande-t, majd az ilyenkor legtöbbször választott lidércnyomásos Ysaÿe-tételt a II. szólószonáta elejéről. Most is maximális alázattal és kifejező erővel ezeket is.

.

.

Az NFZ februári műsorfüzetében is írnak a hegedűversenyről és az utána elhangzó Sosztakovics-szimfóniáról, de a mai részbeni ismétlésről is, ahol a szünet után a Beethoven-V. kerül műsorra a Pesti Vigadóban. Ennek beharangozására az ERŐ ÉS SZÉPSÉG fogalompárt választották címnek, és alatta Baráti ismert fotóját látni. Tegnapi Brahms-játékában valóban az erő és szépség együttesét kaptuk. 

.

A habár régen, más közreműködőkkel és máshol készült ez a 6 éves  felvétel, de emlékeztetőnek jó: a szólista ugyanaz! A további tételek is elérhetők a linkről. Ez a koncert részben választ adhat az idézett diplomahangversenyt ismertetőnek, hogy miért ők voltak Kristóf partnerei Pécsett. Az ismeretség persze korábbi, hiszen Várdai István 2009 őszi hasonló koncertjén is ők voltak a zenekar a Brahms-kettősversenyben, és persze akkor Baráti volt a másik szólista. Ekként szövődnek a muzsikusbarátságok, és kellő színvonal és megértés esetén vállnak tartós kapcsolattá, mint a Kaposváron is együtt dolgozó két kedvenc esetében. Ne feledjük, hogy Várdai is fellépett Kristóf diplomakoncertjén, a Schubert-vonósötösben.

.

.

Sosztakovics remeke is kitűnően sikerült: s habár a szerző jóval későbbi (1969) 14. szimfóniájának első tétele egyértelműen a De profundis címet kapta, éppen Federíco García Lorca más környezetre utaló rövid és velős verse nyomán, annak megzenésítésével, és itt is ezt, a mélységből feltörő fájdalmas kiáltást, de a bizakodást is éreztem a nyitó tételben és később is a háború és néha a derű jeleneteiben: 8 bőgő, 10 cselló és 8 brácsa indított..., de a további tételek és részletek is megrázóak voltak a kitűnő tolmácsolásban; kiváló fúvós szólókkal, ütösőkkel stb. A 14. szimfóniában a basszus (bass) és a bőgők (bass) párbeszéde meghatározó. Ez a mű különben 4 költő 11 versére készült.

Érdemes volt ott maradni a koncert második részére!

.

.

De talán Weöres Sándor azonos című hosszabb remeke szolgáltathatott volna alapul erre a szimfóniára, hiszen az azt megelőző évben született.

.

.

          De profundis

Bárhonnan is lettem, földre-űzve
ruhámból e lenti akol bűze
nem múlik soha.
Itt Istennek barma és virága
tolong egymás elevenét rágva,
szörnyű lakoma.

Jót aligha vártam, mégse hittem,
hogy ily nyomor zsúfolódik itten;
más csillag fia
ha egy percig kóstolna kínunkba,
mintha olvadt érc-özönbe hullna,
gőzzé omlana.

Kedvből búba, bánatból örömbe
lódulunk itt föl-le, föl-le, föl-le
óhatatlanul,
mint ki előtt megkínzása végett
váltogatnak, világost-sötétet,
míg megtébolyul.

Az ész itt az Észnek satnya fattya:
csak a dolgok héját tapogatja,
csontig sose jut.
Éber-álom félhomálya rajtunk,
így vesződjük mocsár-mélyi harcunk,
honnan nincs kiút:

hisz egymáson élősködve élünk,
más halálán életet cserélünk:
a föld rendje ez.
Testvér itt a kő, fa, állat, ember,
testvért eszem lucskos gyötrelemmel
s testvérem megesz.

Kóbor macska szívja csibe vérét:
ennek halálkínját, annak éhét
egyben szenvedem.
Sziklát zúznak, föld húsába törnek:
nem fáj az a kőnek, sem a földnek,
de fáj énnekem.

Hogyha bármit ölnek, engem ölnek,
minden kínja, keserve a földnek
rám-csap éhesen.
Lángba légy hull: én vergődöm ottan,
százszor halok minden pillanatban
s vége nincs sosem.

.

Léten túl is, ha szétnyílt a fátyol,
majd e világmélyi utazástól
reszketek, tudom.
Menny sem adhat már nekem nyugalmat:
Isten fénye közt is e siralmat
mindig jajgatom.

.

/1942/