Hosszú idők óta követem itt a kiváló trónkövetelő muzsikusainkat, akik közül többen szerintem már a trónon vannak, legalábbis pályájuk mindenkori csúcsán. Közülük Baráti Kristófot ismertem meg legkorábban, majd hasonlóan magas színvonalú játékuk alapján kellett mind gyakrabban meghallgatni a többieket: Várdai Istvánt, Fülei Balázst, Farkas Gábort és Várjon Dénest. Közülük a Baráti-Várdai-Várjon hármas most egyazon hazai koncertügynökséghez tartozik, és emiatt gyakrabban szerepelnek együtt. Fellépéseik a kamarázás kivételes eseményei.

.

E fórumon külön-külön témában foglalkozom velük, de a Hangversenyek, a Kamarazene és a Kaposfest cím alatt is szerepelnek. Legutóbb, január 11-én a hasonlóan kiváló Szűcs Máté brácsista csatlakozott hozzájuk egy remélhetően ismétlődő kamarázásra, és a nagyon várt szereplésükben nem is csalódtunk.

.

Ebbe a témába másolom be az említett Brahms-koncertjükhöz a Müpa Magazin idei első számában megjelent, Baráti Kristóf és Várjon Dénes fényképeivel megjelent  előzetest:

.

KÖZÖS szenvedély

.

Négy markáns művészegyéniség, négy imponáló világkarrier. BARÁTI KRISTÓF, SZŰCS MÁTÉ, VÁRDAI ISTVÁN és VÁRJON DÉNES Brahms zongorás kvartettjeiben sem a négyesért fog játszani.

.

A kamaramuzsikálás, az valami más, az valami több: a zenészinterjúk visszatérő, sőt már-már állandónak tekinthető eleme ez a vajmi nehezen szavakba foglalható, ám a közönség számára is mélyen átélhető igazság. S mégis, kár lenne tagadnunk, hogy volt egy-két évtized az ezredforduló táján, amikor a magyar koncertéletben valamelyest alábbszállt a szorosabb értelemben vett kamarazenélés becse. A méltán nevezetes hazai vonósnégyesek persze akkoriban is koncerteztek, a világhírű magyar kamaratradíciót továbbra is ápolták, és néha különlegesen emlékezetes élménnyé vált legendás művészek intim hangversenytermi együttműködése: gondoljunk csak Kocsis Zoltán és Perényi Miklós - lemezről részben máig visszahallgatható - közös fellépéseire a kilencvenes évekből. Valami mégis hiányzott, de hogy egészen pontosan mi is, az voltaképpen csak akkor derült ki, amikor néhány esztendeje végre meglett: a hangversenyélet főszereplőinek elkötelezett, rendszeres és - jobb szó híján - szexepilt sugárzó, együttes kamarazenei jelenléte.

.

Ennek a mára fesztiválok sorát életre hívó és valóságos kamarazenei reneszánszt teremtő  fordulatnak alighanem kitüntetett pillanata volt a zongorista Várjon Dénes, a csellista Várdai István és a hegedűs Baráti Kristóf hármas egymásra találása a koncertdobogón. Ez persze akár magától értetődő eseménynek is számíthatott volna, ám ez a tény fikarcnyit sem vont le a találkozás tüneményszerűségéből. 2013 márciusában, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programján került sor erre az első nyilvános kamaramuzsikálásra, az Urániában, és ahogy azt egy akkori kritika megörökítette: "Emlékezetesen szép este volt, a jelek azt mutatták, hogy a három muzsikus egymásra talált – maradjanak is együtt, és muzsikáljanak minél többet a zongoratrió hiányműfajában, mindnyájunk örömére."

.

A bizonyosan sokak vágyát kifejező kritikusi óhaj beteljesült, Baráti, Várdai és Várjon állandósult triója azóta számos alkalommal muzsikált már együtt, s a három, nemzetközileg oly keresett művész mindahány kamarakoncertje a műfaj népszerűségét fokozta. A legidősebb, az ötvenesztendős Várjon Dénes pedig - feleségével, Simon Izabellával közösen - éppúgy egy kamarazenei fesztivál irányítójává lett,akárcsak a negyven betöltéséhez közelítő Baráti és a még mindig csupán harminchárom éves Várdai párosa. A Zeneakadémián rezideáló kamara.hu az egyik, míg a kaposvári Kaposfest Nemzetközi Kamrazenei Fesztivál a másik említett rendezvénysorozat: egyként változatos programmal, stbail törzsközönséggel meg visszajáró hazai és külföldi művészekkel. És éppen nem mellékesen: a közös kamarazenélés kultuszának öregbítésével, pontosabban épp ellenkezőleg - e kultusz megfiatalításával.

.

A Johannes Brahms mindhárom zongoranégyesének megszólaltatásával kecsegtető január 11-i koncerten most ráadásul még egy rendkívüli tehetségű hangszeres művész csatlakozik Várjonékhoz a Bartók Béla Nemzeti hangversenyterem pódiumán. Szűcs Máté személyében ugyanis a Berlini Filharmonikusok korábbi szólóbrácsását és a genfi zeneakadémia professzorát tisztelhetjük, akit a világraszóló német zenekar testületi elöljárója, Knut Weber imigyen méltatott. "Kivételes hangkultúrájával, hangszerének kiváló uralásával, illetve intelligenciájával és a játék örömével veti magát bele a közös zenekari játékba, amelynek szintjét kiemelkedő művészi és technikai képességeivel emeli tovább."

.

A negyvenesztendős mélyhegedűs mindemellett ugyancsak tartósan elkötelezettje a kamarazenés műfajoknak - valamint meghitt együttműködő partnere a januári hangverseny másik két vonós fellépőjének. Erről tanúskodik az a néhány hónapja megjelent interjú is, amelyben a brácsát terápiás hangszerként azonosító Szűcs Máté többek köz ezt felelte, amikor muzsikusi álomcsapatáról kérdezték. "Olyan embereket tartok társaimnak, akiknek a zene a szenvedélyük, És ez a szenvedély erősebb, mint a saját életük. Ha magyarokra gondolok, akkor nagyon nehéz döntenem. Várdai Istvánt, Baráti Kristófot biztosan az első helyen említeném."

.

A közös szenvedély erősségét és hevét ilyesformán már jó előre garantáltnak tekinthetjük, ahogyan az előadói tökéletességet és az élményszerű összhangot is. "Egy jó kamaraegyüttesben, mint minden igazi közösségben, az ember saját magát is újra tudja gondolni" - fogalmazott két évvel ezelőtt Várjon Dénes, s most Baráti, Szűcs, Várdai és Várjon nagy négyese ezt az értékes lehetőséget  ajándék gyanánt számunkra is fölkínálja. (László Ferenc)

.

.

.

Csatlakozva a szerző első utalásaihoz, átemelem a fórum Kamarazene című témájába korábban beírt alábbi verset:

.

.

Zene, vég nélkül

 

Teljesség van. Várjon
Dénes a zongora mellett.
Baráti Kristóf hegedül.
Perényi Miklós gordonkázik.
Játékukban a tökély
bujkál, mint Nap az
erdő fái mögött.

Nem érti az ember,
miért van más is,
mint a zene. Nincs
más, ha más is,
mert minden, ami nem
rossz, zeneien van.
Isten agya – zene,
írta le Einstein.

A zsenit nem kell,
nem lehet, talán
nem is szabad tudni.
Angyal-labirintus.
Üres füllel hallgathatod
jól: kinyilatkoztat.
Akkor telítődj vele,
légy a zenéjévé, légy
azzá, ami ő, egyetlen;
ugyanaz, mint mi.
Nem te cselekszel,
te csak elviseled
a monumentalitást.
Fölfogjuk, föl, de
kisiklik... Nem baj.
A talajavesztett meg-
találja a Földet.
Ha régi, ha Új.

Jézus sem az
igazakhoz jött, sem
a beavatottakhoz; a
nincstelenekhez,
kiknek még nincsük
sincs, hisz nincs-
telenek.

... Befejezték. Kitör
a taps. Kiabálás. A meg-
gazdagítottak – kint s bent –
ujjonganak. Elszabadult
láncáról a nemes vad.
Eddig éhen várakozott.
... Mennyire értem őket.
Bár az a vad lennék.
Teljesség van.
Bach a neve.

 

 

/Vasadi Péter;

a Magyar Napló

2014. évi júniusi számából/

.