Az előzményben említett linken a december 27. utáni 60. napig meghallgatható a II. Dubrovay-hegedűverseny Baráti Kristóf szólójával, amelyet tavaly szeptember 8-9-én rögzítettek a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. Ld. a linken a hangszerösszeállítást!

Nagyszerű a felvétel, de most is inkább a körülményekről írok, mert magát a kiváló művet hallgatni kell!

Az este tízkor kezdődő Ars Nova furcsa egy sorozat, mert az új művészet, a jelen esetben talán a legújabban írt darabokról szól, de a késői időpont érthetetlen. Kinek közvetítik akkor a később maradandónak kívánkozó műveket? Egy (remek)mű élvezetéhez friss fejre van szükség, de legalábbis egy testet és elmét terhelő aktív nap utáni néhány óra pihenésre a szokásos esti koncerthez, amelyek többsége tízre be is fejeződik. Itt pedig akkor kezdenek, másodrangúvá degradálva a sorozatot. Csak azért tudtam frissen végighallgatni, mert rákészültem egy előtte való néhány órás alvással. Lehetnék persze éjjeliőr egy csendes helyen, mondjuk a Zeneakadémián, ahol a kihangosított zene sem zavar senkit, de egy már alvó házhoz kellett igazodjak, és egy remek erősítő és egy kiváló fejhallgató segített a maradéktalan zenehallgatáshoz.

Első meglepetésemre a szerkesztő Bánkövi Gyula a saját újdonságával kezdett, de nem csalódtam benne: a nyolc éve(s) Vándorló terek igazán szellemes modern mű, amelyben a vonósok különleges hangzása szinte egy fúvósokkal is kiegészített komplett kamarazenekart idézett meg, ahogy a hegedűverseny utáni, hasonló korú és szintén kb. 13 perces Sándor László-darab (Egy virág Liszt Ferenc születésnapi csokrában) is megérte a figyelmet, de kíváncsi vagyok, hányan tudták ezeket végig figyelemmel kísérni. Persze a rádiós hangtár további 60 napi elérhetősége mindenkinek kedvez, de az első meghallgatás mégiscsak értékesebb.

.

Amiért persze régóta vártam a felvételek első közvetítését, az a Dubrovay-hegedűverseny volt. Bár többször hallottam már a darabot (az ősbemutatón és annak többszöri leadásakor és azok hasonló számtalan visszajátszásakor, a zuglóiak és Jávorka Sándor általi későbbi megszólaltatásakor, majd idén ősszel már a kész anyagot is többször), a hivatalos közreadás körüli említett várakozás mégis sok újat jelentett értelmezésben és hangzásban is, ahogy ez a remekműveknél szokásos, hallva ezt előadóktól és a zenekedvelőktől is máskor is. És ez így természetes!

.

A szokásosan háromtételes és 23 perces darabról is beszélgetett a szerzővel a szerkesztő, és utána jött az említett varázslat, maximális figyelemmel egy egészen kivételes és valóban újszerű darab, amelyben a kiváló vonóskar mellett/mögött jelentős szerepet kaptak a remek fúvósok és az igazán ütős ütősök, olyan szólóval néha, hogy egy ütősökre írt versenymű is megirigyelheti. S mindeközben a fantasztikus szóló Kristóf ihletett előadásában. Maga is nagyon dicsérte a darabot az ősbemutató táján, a szerkesztő frenetikusnak minősítette a Kesselyák Gergely dirigálta MÁV Szimfonikusok akkori előadását, magam pedig egyre jobban megszerettem ezt a darabot, minél többedszer hallottam. A hosszabb első tételben (allegro con fuoco) minden szépsége megvan egy igazán mai versenyműnek, fülbe mászó és rendre visszatérő dallamok, impozáns concertálás, amelyben a mesterhegedű igazán mesterkézben van és szól ragyogóan, néha éterien, amit aztán a leheletfinom üveghangok szinte hihetetlen tisztasága koronáz meg. Bizonyára közrejátszik ebben az élményben a 315 éves Stradivari, amelynek igazán friss hangját a modern, valamilyen fémbevonatú húrozás és Baráti egyedülálló hangképzése is befolyásol. Teljesen összeforrt vele hangszere, miáltal - bátran mondható - egy egészen különleges teljesítmény fültanúi lehetünk, illetve lehettünk, de ez elmondható Kristóf más-interpretációira is. A hegedűverseny további, rövidebb tételei is magukkal ragadóak.

Tudjuk és a felvétel bejátszása előtti beszélgetésben is szóba került, hogy a stúdiófelvételek a tökéletességre való törekvés jegyében készülnek, amihez most megvolt a kellő alap: egy rendkívüli hegedűverseny kiváló muzsikusokkal való következetes felvétele a szerző és a zenei munkatársak külsős beleszólásával, nem utolsó sorban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának az igen határozott és beleérző Kovács János dirigálta közreműködésével. Ahogy a drágakő is csak a kellő megmunkálás és végső csiszolás után lesz igazán értékes, itt is valamennyi említett összetevő kivételes együttállása és együttműködése eredményezte ezt a ragyogó felvételt. Bizonyára elemezni fogják a Bartók Rádió felvételeket értékelő szakemberei is, addig pedig még sokszor fogom meghallgatni a remek zeneművel (=remekművel) való kapcsolatom elmélyítése érdekében.

Az ismertetőhöz csak egy javítás: a Dubrovay-darab 2011 áprilisában készült el.

.

A hagyományos koncerttermi előadásokat persze inkább szeretem, és csak remélhetem, hogy lesz alkalmam ilyen(ek)re is ezzel a darabbal és persze Barátival!