Amit elhatározol, az meglesz, hosszútűrésedben tartod ki

A terved mindenkoron, hogy magadhoz vonzd az elveszettet

Szándékodat nem takarod, csak magam gyenge vagyok a tűrésre

Mert magam azonnal szeretném

De csak ott tudom, ahol megtisztulok

Amikor felmérem, akkor elmennék, hogy megvegyem a szükségem

De addig annak nincs értelme, hogy máshol keresselek, amíg ott nem talállak, ahol vagyok

Elénk rakod a törvényt, és a választást, és a felismertetést, mi a következménye annak, ha megtartom, és mi a következménye, ha felborítom

Magam azt gondolom, kész vagyok megismerni, hogy méltó vagyok felismerni Téged

Pedig az úgy van, aki méltó, az ismer Téged, tehát ha nem ismerlek, akkor nálam hibádzik valami

A bűnöst hívod, így akkor nem a bűneim a gátjaim a megismerésnek

Akkor azok a gátjaim, hogy nem ismerem fel a bűneimet

Hogy nagyra tartom magamat

Oda mennék, ahol úgy gondolom, tudom, holott oda adod a kérdéseidet, ahol vagyok

És ha eddig nem ismertem fel a kérdéseidet, akkor igencsak nem vagyok méltó arra, hogy megismerjelek

Ha felismerem a kérdéseidet, és a segítségedet kérem, hogy megálljam, akkor megálltam

Cselekedve a segítségedben

Minden napnak van ezer kérdése, Te türelmesen várod a válaszaimat

Hogy magam türelmes legyek, az ugyanerre a válaszaim

Tudva, és értelmezve mire várok

Vágyammal siettetve a válaszod

A Szavadat veszem, ha bennem a vágy az igazságra, akkor életre keltem a Szavadat

Azaz pontosabban, magam keltem életre, hogy befogadjam az élő Szavadat

Nem a bűneim tartanak vissza a felismeréstől, hanem a bűnbánatom, azaz az alázatom hiánya

Ha nem akarom elismerni őket, az a nagyságra törekvésem, ami teljesen idegen a számodra

Hosszan vársz rám, én is azt gondolom, hosszan várok Rád, holott nem Rád, hanem magamra várok

Hogy felébredjek a halálomból

Ha még mindig nem jött el hozzám a felismerés, akkor Téged kérlek meg, mutass meg engem magamnak

Igen, ha mellém lép a Világosság, akkor fel fogom ismerni a sötétséget