Litauszky István

 

 

TÉLI ETŰD

 

Fázik már a város, ködbe bújt.

Vékony didergés fut a drótokon.

A neonfénytől pőre esti út

sinein sápadt villamos vacog.

 

Sötét papírból vágott árnyadat

tükrös kövekhez verdesi a szél,

sarkok mögött lapulva les reád,

járdaszélen ringó bokádba kap.

 

A ködön át, mint eltévedt sirály,

felgyűrt gallérod szárnyain repülsz.

Tekintetedben – elvesző sugár –

zöld lobbanás a boldog, nyári tűz.

 

Lobbanás, mi felgyúl és kihamvad

míg távolodva nézel vissza rám…

Körülkerít a fénytelen magány,

és tündökölnek jégkristály tilalmak.

 

 

Magánbeszéd [47.]