Várjon Dénes november 30-i szólóestjéről, ahogy várható volt, Csengery Kristóf számolt be az Új Zenei Újság december 8-i adásában. Ő is említette Beethoven B-dúr szonátájának, a Hammerklaviernak születési körülményeit, minőségi jellemzőit, emiatt a zongoristák többségének tartózkodó, várakozó álláspontját, a februári Aimard-interpretációt (Zeneakadémia), és, hogy az 50 éves Várjon Dénes először játszotta itthon. A részletesen indokolt maximális dicséret után az első tétel elejét be is játszották, közben megemlítve, hogy szívesen hallaná ezt a darabot többször a kiváló előadótól, bár tudja, hogy egy ilyen monumentális alkotást nem lehet sűrűn műsorra tűzni. Csak itt tévedett: Várjon szeptember 8-án debütált a szonátával, éppen a bonni Beethoven fesztiválon, egy hétvégi szonáta-ünnepen, majd november 24-én egy kisebb másikon, Norwich-ban adta elő jóval kisebb közönség előtt, míg eljutott a telt házas és maradandó élményt nyújtó budapesti megszólaltatásig. Óriási teljesítmény, de főleg a játék komplex minősége miatt Az ÚZÚ adása még hosszú ideig visszahallgatható az alábbi linken, és várhatóan néhány hónap után a teljes koncertet leadja a Bartók Rádió.

.

Kijelenthető, hogy a Hammerklavier szonáta említett előadása kultikus jelentőségű volt, az idei klasszikus zenei előadások néhány legjobbja közé tartozóan. Tegnap este nem véletlenül láthattuk az idei Prima-díjak érintett kategóriájának három jelöltje között Várjon Dénest, és bár végig neki szurkoltunk, a Prima Primissima-díjat végül Fischer Ádám karmester kapta. Egyetlen negatív dolgot említek csak a díjkiosztóról, ahol Várjon Dénes nem lehetett jelen az éppen tartó zeneakadémiai zenekari koncertje miatt, és emiatt impresszáriója, Körner Tamás vette át a díjat, de ezt a műsorvezetők nem említették. A közönség egy (nyilván nagyobb) része tehát legközelebb elsőre talán nem fog ráismerni a príma zongoristára. Volt ilyen durva baki a 21-én lesz 85 éves Kocsár Miklós hó elejei megható  köszöntésén, ahol az első számot - elhangzása után -még egyszer bekonferálták.

.

xxxxx

.

De ha már újból szóba került a Hammerklavier szonáta, amely az utóbbi 9 napban különösen foglalkoztatott, megemlítek néhány további dolgot, ami közben eszembe jutott. Pl. a már elhunyt és nemrég posztumusz kitüntetett Papp Márta elemző sorozata, az Egy zenemű, több(féle) előadás, amit most Katona Márta folytat. Érdemes tehát további megközelítéseket, értelmezéseket elemezni a tárgybeli zeneművel kapcsolatban is.

Azt már tudjuk, hogy többségében az igazán nagy művészekben van meg az az alázat egy ilyen darabbal kapcsolatban, amire alapozva és hosszú évek, évtizedek tanulása és előadói képessége felhasználásával közelítenek ehhez a nagyszabású és nagyon összetett zongoradarabhoz, zongoratömbhöz. Vannak persze kivételek, a szabályt erősítendő, és már említettem néhány fiatalabb és vállalkozó kedvben is bátrabb zongoristát, bár akkori játékukról nincs hanganyag vagy kritikai beszámoló.

Viszont... Daniel Barenboim pl. még 26 éves sem volt, amikor éppen budapesti bemutatkozásán adta elő a Hammerklaviert, amit Fábián Imre  keményen ledorongolt, de hozzá is tette rögtön, hogy a kitűnő adottságú zongorista a legnagyobbak közé is kerülhet, ha a szertelenséget, a túlzott pedálhasználatot, elsietett tempókat és a modorosságot elveti. Az akkor 80 éves Rubinsteinre hivatkozik, akiről 24 éves korában senki sem sejtette, milyen óriássá fog fejlődni. Később persze Barenboim is visszatért ehhez a darabhoz, lemezre is vették vele.

Az alábbi előadása egészen más, már az érett művész játéka (a Decca 2006-ban rögzítette vele, amikor a művész 64 éves volt).

Két éve jelent meg az akkor még csak 31 éves Lukas Geniušas felvétele, bátor vállalkozású megfontolt értelmezés.

A valamivel fiatalabb Yuja Wang alábbi, két és fél éves felvétele látható is, és a látvánnyal is szorosan összekapcsolódó előadásról a New York Times kritikusa kendőzetlen véleményt vetett papírra. Említi a kevéssel korábban hallott Perahia-féle előadást a 68 éves művésszel, akivel idén jött ki ez a szonáta is CD-n. A kínai sztárt kevésbé értékelte elmélyültnek, majd kifejezetten kiborult a ráadásainál. (Várjon Dénes tökéletes értelmezése után írtam, hogy nem illett volna semmilyen további zongorázás tökéletes előadása után, de a lecsillapító rövid Schumann-darab nem volt zavaró.) Wang szinte bizonyította a Beethoven-mű nem kellően elmélyült előadását az alábbi ráadásaival: Liszt parafrázisa Schubert Margit a rokkánál c. művére, majd - többek között - eljátszotta a Horowitz által átírt Carmen fantáziát, és a sláger Mozart-szonáta (A-dúr, K 331) törökös rondóját, dzsesszesen, ízléstelenül. A kritikus szégyellte magát, a közönség persze épp ellenkezőleg, akár továbbiakat is hallgatott volna a mutatós fiataltól:. a felvételen ugyanis nem csak a virtuóz hölgy játéka, hanem lábának éppen a közönség felé lecsupaszított gyönyörű combjai is villogtak, bizonyítva a mutatvány értékelésében a fontossági sorrendet. A fiatalság és a lendület persze megvolt - írták. Buchbinder is csak 34 éves volt e szonáta előadásakor.

Az idősebb és érettebb előadók közt is vannak nem kiforrott felvételek: a 43 éves Ashkenazy előadása 47 perces, testbeszédén is láthatóan küzd az anyaggal a lassú tételekben, unalmas a játéka. Az 1993-ban szintén 43 volt Sokolovnak 52 (!) perc kellett, hogy megbirkózzon a Hammerklavier szonátával, és folytathatnám a mondjuk negyven legnagyobbnak tartott régebbi és későbbi zongorista felvételeivel, amelyek közül Várjon Dénesé a kiemelkedők közé tartozik.

Schnabel, Kempff, Arrrau, Solomon, Gulda, Backhaus (50 majd 55 évesen is Budapesten), az említett Badura Skoda és Brautigam (a fortepianósok), Horszowski, Serkin (az 1903-ban született előadó 1971-től többször is lemezre játszotta), Fischer Annie, Richter, Perahia, Gilels, Brendel először (40 évesen), Gulda,  Argerich, Schiff, Pollini, Goode stb. Talán egy jellemző komplett diszkográfiára is rátalálok e művel kapcsolatban. A kiemelkedőket ki is emeltem, Nem olvastam, hogy a pl. Lipatti, Lupu, Zimerman, Cortot, Michelangeli, Pires játszotta volna az op. 106-os B-dúr szonátát, de valószínűleg nem.. 

.A többi nagy magyar zongoristától alig hallani a Hammerklaviert, és régebben is kevesen játszották, aminek az oka nyilván a fentiekben keresendő. A régebbiek közül, a lejjebb már említetteken túl a 40 éves Dohnányi Ernő 1917 decemberi előadásáról tudunk, és a 31 évesen elhunyt kiváló tanítványa, Faragó György is sikerrel adta elő később Budapesten (1942-ben). A most 3-án száz éve született Wehner Tibor már 23 éves korában, a diplomahangversenyén is eljátszotta (!). A 66 éves Antal István többször és nagy sikerrel adta elő a darabot (1964-ben, majd 1975 nyarán), utoljára pedig a halála előtt három hónappal is adott nagy visszhangot kiváltó szólóestet, műsorán a Hammerklavierral, és ezt hasonlóan dicsérték: ...a pályája csúcsán lévő művész, nagy tudás és tapasztalat, elmélyülés, főleg a "szenvedésen" érlelt szenvedéllyel teli adagióban. Anda, Földes, Frankl, Kocsis, Ránki, Bogányi stb. előadásairól nem tudok, de ez a hevenyészett összeállítás nem is lehet teljes.

.

A történet folytatható lenn, de ezek csak kiragadott elemek, amelyek lényege: a többségében idősebb korban felvállalt ismerkedés vagy megbirkózás ezzel az óriási anyaggal. Várjon Dénes - a számtalan ismert előadást, felvételt hallgatva is - már harmadikra remekelt, amire bizonyíték lesz a rádiófelvétel, amihez nyitott füllel és szívvel érdemes készülni, és többször is érdemes lesz meghallgatni. Remélem, hamarosan ki is adják a felvételt. Dénest nem hiába hívják nagyon sokszor koncertezni, egyike a ma élő legnagyobbaknak!.

Rá is érvényes a jelszó, a jelmondat: A legjobbat, mindig jobban!

.

.