Nos, a kedvedért ...
A kiáltásomra azért megszólalt a kutya is, de nem mozdult a gazdasági udvar nyitott kapujából. De mondta rendesen.

Az akkori színvonalnak megfelelő lavóros lábmosás után, a röhögést befejezve, lefeküdtünk a vaságyunkra.

Majd  pár perc múlva hangos káromkodást hallottunk odalentről. Megérkezett az ötödik társunk is, aki egészen addig a közeli Petőfi-kilátónál bóklászott, keresve az utat a turistaház felé.
Ő egy későbbi HÉV-vel jött ki Pomázra Budáról, s hiába volt nála térkép, lámpa, nem találta az utat a házhoz.

A kutyaugatás segítette, így talált ránk.
Aki ismeri a terepet, biztos tudja vagy emlékszik arra, hogy a turistaháztól nem messze egy jókora kiterjedésű dagonya, jobban mondva egy tó van. Azon megy keresztül a villanyvezeték, annak a nyomvonalát követtem, miután ráakadtam az oszloptrafóra, és ebből arra következtettem, hogy a közelben háznak kell lennie.

De a vízen nem akartam átgázolni, már csak azért se, mert nagy fekete "gombócok" kezdtek kimenni belőle É-i irányba. Így aztán, akkor még nem tudva, hogy mik is azok - másnapra kiderült, vaddisznók - nem maradt más, mint mint D-ről megkerülni a tavat. Na, ekkor láttam meg a furcsa "koronájú fát", a házat.
Ha viszont tovább mentem volna a kitaposott ösvényen, óhatatlanul a Petőfi-kilátóhoz jutottam volna, ahol meg a cimborám próbált utat találni. Nem túl nehéz elképzelni, hogy hogy reagáltunk volna megpillantva a másikat az éjszaka sötétjében.

De nem így történt. Utána még két napot túráztunk öten a Pilisben, Dobogókőt, Klastrompusztát és Dömöst érintve, ahonnan hajóval mentünk vissza Pestre. Elég hideg volt a május végi este a fedélzeten.

Ennyi.
Szép volt, jó volt, fiatalok voltunk.

Bocs', ha hosszúra sikeredett!