mgakaland Creative Commons License 2018.11.29 -1 12 17417

Fantasztikus napon vagyunk túl. Délelőtt mintegy 3 órán át kényeztettük a harmadik emberrel a feleségemet, aki a kezdeti visszahúzódás után egy bemelegítő masszázs után teljes mértékben átadta magát az élvezeteknek, és nekünk. De akkor az elején. Évekkel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy a nejemnek kellene szerezni egy pasit, aki időnként átsegít a nem éppen fitt szexualitásom okozta zavarokon minket. Egyrészt hihetetlen gyorslövetű voltam, és hát a szexuális életünk is ellaposodott, annak ellenére hogy számtalan segédeszközt kipróbáltunk, a nejem az igazit szerette volna. Többször átnéztem a "profi" kínálatot a rosszlányok oldalon, goldengate-n is nézelődtem, de túl sok olyan kaliberű férfit nem láttam, akire rá mertem volna bízni páromat. Értékelések, képek stb tanulmányozása után találtam egy-két olyat, aki érdekesnek tűnt. Igazán kezdetben a masszázs felől közelítettem, azt könnyebb eladni a nejemnek, azzal a hátsó gondolattal, hátha kikerekedik valami. Miután mi 49/45 pár vagyunk, 20 éve együtt, és nem vékony alkatúak, felhívtam azt a néhány kiszemeltet, aki vállal párokat is stb. Egyedül semmi esetre sem hagytam volna ilyenre menni! Fontos volt, hogy a nőiesen telt feleségemet ne a masszázs előtt ne vállalja a "profi"  Az egyik masszőr kijelentette, hogy nála a női nem 60 kg-nál megáll, de találtam egyet aki korrektnek tűnt több beszélgetésben. Óvatos célzások otthon, hogy volna lehetőség, eredménytelenül, majd egy félszavas viccelődésnél felvetettem, hogy legyen az én születésnapi ajándékom, hogy bevállal egy erotikus masszázst. Másnap teljesen váratlanul igent mondott. Gyorsan lebeszéltem, mielőtt meggondolja magát. Masszázsra jelentkeztem, de hozzátettem, ha a nejem beindul, és kívánja, akkor tőlem lehet több is. Az ominózus napon egy hotel szalonjába volt a randi megbeszélve, a srác gyertyafényekkel és tantra zenével várt. Én is bent maradtam a szobában, és mit ne mondjak furcsa volt látni, hogy egy idegen férfi simogatja minden pontján a feleségemet, majd masszázs közben ráhúzza feleségem kezét a farkára. Konkrétan életemben először akkor ájultam el szó szerint, mikor a srác felpattant az ágyra mögé, és megpróbálta az első behatolást. Volt egy fél perc ami kimaradt az életemből. Később kiderült, igazán ő gerjedt be, és nem várta meg nejem jelzését, kezdeményezett. Elsőre még nem sikerült, ekkor hátára fordította, és onnan már sikerült. Furcsa volt, de valahol bizsergető látni, hallani a párom először halk, majd egyre erősödő nyögdécselését. Röviden írva, a srác olyat zakatolt, mint amit velem soha nem élt át a nejem, ez örömmel töltött el érdekes módon engem is. Ez a délután olyan jól sikerült, hogy megnyílt előttem is a lehetőség, hogy egy következő alkalommal hárman együtt rugaszkodjunk neki a gyönyöröknek. Na az felemás lett, de majd egy köv posztban, ami miatt egy évig nem is próbálkoztunk. De ismét eljött a szülinapom, mire a nejem váratlanul írta smsben, benne lenne egy ujabb kalandban. Ma volt az alkalom, frenetikusan sikerült, párom már jelezte, akar egy ujabb hármas gabalyodást. Állok elébe. Ami biztos, hogy 19 év után olyan szinten találtunk újra egymásra a párommal, hogy egy éve mint egy gerlepár élünk, rengeteg szexszel, elmúlt a gyorslövet, kiadós meneteket tartunk, amikor csak tudunk.

Előzmény: Törölt nick (17416)