München11 Creative Commons License 2018.11.26 0 0 57849

Első körben nagyon-nagy köszönet mindazoknak, akik megszervezték ezt a túrát. Persze lehet menni bármikor, de ennek most különleges légköre volt, azt hiszem, ezt  jó páran érezték.

Elismerésem a depó megszervezéséért. Elkötelezett fanatikusnak kell ehhez lenni, főleg, hogy az éjszakázás után még délelőtti programra is sietett a társunk. Sajnos nem jegyeztem meg a nevét, de örök hála.

 

A döcögős kezdet (Szárligetre érkezés jelentős késéssel) bosszantó volt, de az első emelkedő visszarántott abba az állapotba, amiért hajlandó voltam fagyoskodni a tatai állomáson,  - sokakkal együtt - kevés pihenéssel nekivágni.

 

Mint minden éjszakai szakasz, most ez is hozott újat, ködös, esős, küzdelmes volt, de azt hiszem mindenki élvezte. Ha valaki ezt aberrációnak nevezi, hát legyen:-)

 

Terv szerint korán kellett volna beérni Mogyorósra, hogy reális esély legyen még nem túl későn elérni Békásra, de ez esélytelen volt. Viszont megismertem jópár túratársat, és ez bőven kárpótolt.

 

Néhány apróság, emlék, amiért szívesen fogok visszaemlékezni erre a napra:

- Sanyiék (J. Pistivel) megvártak Somlyónál.

 

- Az ötös csapatunk, akikkel Bika-völgyig csapattuk, néha egy kis eltévedéssel fűszerezve. Aki még sohasem nézett be jelzést, vagy húzott rá pár kilométert, bátran írjon nekem, névvel-címmel.

 

- Itt ismertem meg Sissyt, aki akaraterő, és elszántság vonalon, nagyon sok fiatalra ráver, nem mellesleg nagyon jókat beszélgettünk.

 

Mindenkinek elismerésem, főleg a beérkezőknek.

 

U.i.:

A Kakukk újabban nem zár be délben, ha valaki tervez még errefelé ilyesmit idén, esetleg kékezik, számítson erre.