Zentralalpen: Jerzens-Habichen
3 teljes napot töltöttem el az feldkirchi túrám után. Közben sikerült kicseréltetnem az Intersportban a másodjára sem bevált túracípőmet egy leakciózott McKinley bakancsra, pont ideális volt az első útjához a soron következő 3 napos túra. A távolságban (28 km) nem túl jelentős szintben viszont annál inkább felkészültséget jelentő túra viszonylag ideális volt a kipróbálásra (hát jobb volt így, mint mondjuk ebben menni elsőként Feldkirch felé), lényegében egy „völgynyit” haladtam ezúttal keleti irányban: a hosszú egybefüggő hiányzó táv közepéből kiragadott szakasz volt ez, melynek időtartama és távja pont ideális volt a 3 napra. A túrát Jerzensből terveztem indítani, majd a füzetben is említett Hochzeigerhaus brutális árai miatt (pontosabban a Hochzeigert már teljesen lefoglalták, egy másik hotelben 61 euró lett volna egy éjszaka) a feljebb, 2000 méteren méteren fekvő Tanzalmra esett a választásom, sikerült is emailben szállást foglalnom az első éjszakára. A második éjszakát a Wildgraton (2971 méteres magasságával újabb magasságrekord!) való átkelés és a szakaszhatárt jelentő Erlanger hütte (ideális szállás lehetett volna, de nem nem értem volna el egyik irányból sem egy nap alatt, sem haza nem értem volna onnan) után a Tumpen feletti, 1894 méteren lévő Gehsteigalmnál terveztem eltölteni, innen elérhetőnek tűnt a túra végéről, Habichenből 9:03-kor induló busz, mellyel kényelmesen haza tudtam volna érni a terveim szerint. A Gehsteigalmot a papír alapú f&b térkép jelezte szálláslehetőségnek (Bewirtschaftete alm), netes elérhetőséget nem találtam, csak telefonszámot, de nem hívtam fel őket, eddigi tapasztalataim alapján nem aggódtam emiatt. Végül itt volt egy nem várt fordulat a terveimben, de szerencsésen rendeződött az egész, sőt még időbeli nyereséget is elkönyvelhettem. Időjárás miatt viszont nem lehettem nyugodt, az első napra is jelzett esőt, de sajnos a leglényegesebb második napra is ígérve volt napközbenre az eső. A harmadik nap pedig ahogy lenni szokott, (közel) csapadékmentes előrejelzést mutatott.
Elképzeléseimnek megfelelően a túra előtti napon megvettem a 14 ezer forintba kerülő félárú Hegyeshalom – Imst-Pitztal jegyemet, majd másnap reggel a 6:55-ös railjettel utaztam el. Mák, hogy ezúttal sem hagyatkoztam a Bécs felé híresen megbízhatatlan Dácsia nemzetközi gyorsra, ugyanis Kelenföldön 70 perc késést írt rá az utastájékoztató, tehát az az érdekes szituáció állt elő, hogy a rá egy órával később közlekedő napi első railjet előbb közlekedett le, mint az előtte egy órával tervezett Dácsia. Jó, hogy nem kellett ezzel törődnöm és zavartalanul utazhattam viszonylag tűrhetően Innsbruckig. Itt átszálltam a szomszédos vágányon álló Talentből álló, 13:52-kor induló landecki gyorsított személyvonatra amellyel Imst-Pitztal-ig utaztam. Nem sokkal később kezdődött itt egy hetekig tartó vágányzár, de nekem még sikerült pótlóbuszozás nélkül érkeznem ide, de a későbbiekben busszal is fogok erre járni majd. Az első vágányon a railjet vonat áthaladása után sietősen lépkedtem az állomásépület szomszédságában lévő buszállomásra (érdekes módon itt nem ördögtől való gondolat, hogy ezek alapvetően egymás mellett legyenek, csak Magyarországon űznek sportot ennek az ellenkezőjéből…), de aggodalomra nem volt ok, a Mittelberg felé közlekedő 4204-es számú járat, még csak érkezésem előtt nem sokkal parkolt be a felszállóhelyre.
1. nem túl vicces az kijelzőn olvasható helyzet Kelenföldön
2. bő 800 km-rel arrébb: Imst-Piztal állomás railjettel
3. Imst állomás közvetlen közelében lévő buszállomás, itt ez a megszokott, nálunk vajon miért nem...
Felszállva megvettem a 4,5 eurós teljesárú jegyet, majd helyet foglaltam a kényelmes Mercedes Citaro buszon. A meghirdetett 14:45-ös idnulás után picivel indultunk el, sajnos a borult idő és a távolban látszó eső nem sok jóval kecsegtetett és rá is nyomta a bélyegét a hangulatomra. Az állomásról látványos úton lehet felérni a faluba, innen pedig tovább a völgybe kanyargott tovább a busz, hogy Arzl és Wenns falvakon át Jerzens felé menjen. Wenns-ben két utas biciklit akart szállítani, amit szintén a busz hátuljához rögzítettek mint ahogyan ezt Obertauern felé is láthattam korábban. a Meglepő csak annyi, volt hogy az egy nagyobb, távolsági busz volt, ez viszont egy kisebb helyközi járat, de a bicikliszállítás itt sem okoz gondot. Erre a lehetőségre és mentalitásra sokat kell még itthon várni. Wenns-ben kezdett el esni az eső, ez kitartott a főútról lekanyarodva Jerzens, tűzoltóságig ahol leszálltam: még ilyen falusi helyeken is kijelző mutatja a járatokat. Beálltam egy tető alá, nem szerettem volna esőben elindulni, különös tekintettel arra a tényre, hogy Jerzens 1107 méteréről indul a túra, a napi célom pedig 2000 méteren van, szerettem volna minél kevesebb esőt kapni, a 8 km-es táv alatt. Szerencsére az eső hamar elállt, én pedig el is indultam a főúton a központ felé, a jelek az egyik balról nyíló utcából érkeztek meg, arra majd később terveztem menni, szintén jerzensi indulással. Szóval a központ felé mentem, melyet hamar el is értem, pecsételnem is sikerült a Hotel Lamm nevű hely recepciójánál. A központban (templom balra) lett volna nyitva tartó Mini MPREIS bolt is, de bőven elegendőnek találtam a zsákomban rendelkezésre álló élelmiszer mennyiséget (ez előtti feldkirchi túrán egy reggelit leszámítva végig a saját kajámból ettem, nagyjából ide tudom belőni a magammal vihető kajamennyiség határát), így a főutcáról egy jobbos letéréssel vágtam neki a felfelé vezető útnak. Keréknyomok, rövid aszfaltos részeken és ösvényeken át jutottam el a Liß nevű részre ahonnan eleinte egy felvonó alatt, később is annak a közelében, de erdőben folytatódott az izzasztó felfelé menet. Közben reméltem, hogy nem kap el az eső. 17:20 körül értem fel a Stalderhüttéhez (innen visszaírtak korábban, hogy nincsen helyük, valóban voltak egy páran az udvaron és a faházban is), nem sokkal feljebb volt található a Hochzeigerhaus, mely igazolópont volt, a házba belépésem előtt kezdett el esni az eső. Bementem a pulthoz, némi német nyelvű beszéd után kiderült, hogy a pultos lány magyar, így innentől gördülékenyebb volt a kommunikáció, meg is kaptam a pecsétet. A nyári szezonra jött ki ide dolgozni, ránézésre jó választás volt ez a hely, legalábbis az étkező rész elég kulturált volt, valamint a dekoráció is elég ízlésesre sikerült: hosszú üveges vitrinszerű asztalon kőágyon hasogatott fáknál tűz imitáció volt a fő a látványosság, jól meg is néztem még vártam, hogy elálljon az eső.
4. Jerzens, tűzoltóságnál fordul vissza a bicikliszállításra is igénybevehető buszjárat és továbbközlekedik Mittelberg felé
5. Jerzens temploma
6. Jerzens-szet elhagyva
7. szép fafaragások a két ház előtti területen
8. kilátás is kezdett alakulni, az idő pedig ismét beborulni
9. eső érkezik a Hochzeigerhasunál
10. kellemes kényszerpihenő a Hochzeigerhausban: jobbra a szövegben említett tetszetős dekoráció
Erre kb negyed órát kellett várnom, majd elköszöntem és elindultam. 1830 méterről már nem sok szint volt hátra 2000 méterig, ahol a Tanzalm feküdt, ezt a szintet nagyrészt ösvényen küzdöttem le. Nem oszlottak el az esőfelhők a távolból amikor 18:15-re a szálláshelyemre értem, amely előtt egy fain kelet felé néző kilátópont volt.
11. kilátópont a Tanzalm előtt
12. Tanzalm, első éjszakai szálláshelyem
A nagy faház előtti sok-sok padnak a kinti részén érthető módon nem ült senki, a bejárati ajtó előtti fedett részen is csak egy később motorral távozó srác. Bementem a hely pultjához ahol egy amerikai színészre hasonlító úr fogadott, némi értetlenkedés és telefonálás után rendben volt a foglalásom gyakorlatilag is, így megmutatta a szobát, amelyhez az épület háta mögött kellett feljutnom, mivel a vendéglátó rész zárása miatt, csak így volt megközelíthető a későbbiekben. A szoba teljesen megfelelt: 2 emeletes ágy, tv, asztal, szék és egy saját vizes blokk alkotta a felszereltséget.
13. szobám és azon belül az ágy a Tanzalmban
Ez 20 euróba került (harmadába mint a másik ajánlat), amit ki is fizettem az úrnak, majd kiültem a bejárat elé a fedett részre megsütni a magammal hozott szalonna egyik felét, közben a vendéglátó rész be is zárt, az üveg tolóajtó is lezárásra került (ugye ezért kellett hátul menni). Egy osztrák, szintén a házban megszálló pár férfi tagja mosolyogva nyugtázta a sütögetésemet, amely valóban jól sikerült. Ezek után kiderült, hogy egy dolgot felejtettem el megkérdezni: a wifi jelszót. Mivel már az illetékes már elment a házból, így saját magam próbáltam utánajárni a dolognak: a ház melletti nagy istállóban tevékenykedő nőt kérdeztem meg, mondott is szerinte pár lehetséges jelszó variációt, de összességében nem jött össze. Az előbb látott pár segítségét kértem végül, az úr végül felhívta a főnöknőt a telefonomról és németül megbeszélték a jelszót, nekem már csak be kellett írnom, működött is. Leültem kicsit hozzájuk beszélgetni, megkínáltak egy feles röviddel is, majd a vizslákról beszélgettünk, mivel eleven magyar vizsla kutyájuk a közelünkben szaladgált. Kiderült hogy a pár férfi tagja volt már hágóvasas túrán az innen délebbre lévő Söldennél, amely a 3-as kötetben található meg. Ezek után elköszöntem, visszatértem a szobámba, majd a szokásos esti rutin kezdetét vette: kipakolás, fürdés, lefekvés, olvasgatás. Időről időre nézegettem az időjárást a telefonomon, úgy voltam vele, hogy legkésőbb 10 környékén el kéne indulni másnap, addig tudok várni az eső befejezéséig, 8-9 órát elegendőnek ítéltem meg a Gehsteigalmig történő eljutásra. Végül ha jól emlékszem 7:30-40 környékére állítottam ébresztőt, majd este 10 óra magasságában nyugodtan tudtam elaludni a csendes házban, kint időnként csöpörgő esővel.
Borús, de nem esős időre ébredtem. Reggelire az este megkezdett szalonna második felét fogyasztottam el, majd összepakolás után 9 óra előtt pár perccel sikerült nagy nehezen elindulnom. A ház előtti kilátópontról a kilátást szinte teljesen felhők és párafoltok takarták el. Átkeltem a felvonó kötélpályája alatt, majd a felső végállomás közelében egy keréknyomra és utána ösvényre térve kezdtem meg a Wildgratra vezető hosszú emelkedőn a túra érdemi részét. Nehezen jöttek bele lábaim az emelkedőn haladásba, jó párszor megálltam pihenni, mire bemelegedtek az izmaim. Egy másik felvonótól látótávolságra egy balos kanyar következett (2582 méteres Hochzeigerre kitérési lehetőség), majd emelkedő után átbuktam egy huplin és innen lefelé vezetett az utam az immáron vadregényesebb ösvényen fenyőfák szomszédságában. A ködös idő továbbra is kitartott, mondjuk nem volt sűrű, de azért messzire sem lehetett ellátni. Egy hegy oldalában kezdtem meg a következő elnyújtott felfelé utamat, jobbra kis völg túloldalán egy tetszetős faház állt, amely pásztorszállásként funkcionál valószínűleg. Nem vészesen, de kitartóan emelkedős ösvényen haladva eseménytelenül teltek a lépések, viszont egyszer egy, egyszer pedig két folt nélküli fekete szalamandrát sikerült látnom az ösvényen.
14. reggeli készítése az ablakban
15. szinte teljesen felhős a tegnap este még tiszta kilátópont a Tanzalm előtt
16. lassan búcsúznak a felvonók és a civilizáció egy jó pár órára
17. nem az útvonal, de tőle balra láttam meg ezt a szép helyet
18. fekete besorolású hegyi úton irány a Wildgratra!
19. ez még nem fekete út, de nemsokára az lesz belőle
20. fekete szalamandrák a még nem fekete úton
A hegy amelynek az oldalában jártam szép sziklássá vált időközben és ehhez a sziklás részhez egyre közelebb kerültem ahogyan felfelé haladtam, egy újabb emelkedő után érkeztem meg egy viszonylag egyenletesebb részre, amelyen egy szép hegyi tó a Großsee terült el. Jobbra a hegy felől két túrázót láttam lefelé haladni, de mire a tó közelébe értek én már bőven felfelé haladtam a már durvább sziklás részeken, felfelé haladva egy nagyobb és egyre több szikla között kellett haladnom, majd egy balos kanyar után törmelékes emelkedő következett a Wildgrat aljában. A távolról látott két túrázó+kutya hármasnak már nyoma sem látszott mire a következő, ezúttal jobbos kanyarhoz érkeztem, amely már a csúcs egyik oldalgerince volt.
21. Großsee tiszta víztükre
22. irány tovább a Wildgrat felé
23. visszanézve nyugat felé és a Großsee-re, háttérben még szinte mindig töretlen a felhősödés
24. ez már bőven fekete besorolású hegyi út
25. útjelző a Wilgrat oldalgerincénél lévő fordulásnál
Eleredt az eső, szerencsére nem komoly mértékben, kellett is az odafigyelés a sziklás ösvényen, ahol helyenként nagyobb lépéseket kellett felfelé tenni egy-egy nagyobb sziklán, de végül erőfeszítéseimet siker koronázta: 12:30 után felértem az újabb csúcsrekord, a Wildgrat 2971 méteres csúcsára! Sikerélmény tehát megvolt, örültem, hogy a Schesaplananál lényegesen könnyebben sikerült meghódítani teljesen a csúcsot (A Schesaplana csúcsa alatt mentem el ugye egy kicsivel az előző túrán). A köd miatt sajnos a kilátás szinte nulla volt, egy-egy kedvező szélmozgás után egy-egy kis szelet látszódott a tájból, ezek az elkapott pillanatok viszont szépek voltak.
26. hát ez bizony nem ösvény, a fekete besorolású utakon gyakori az ilyen mászókás rész
27. Wildgrat, 2971 m
28. vigyázni kellett a csúcson a lépésekkel, a keleti oldal (is) kifejezetten meredekre sikeredett a természetnek
29.-30. kilátás töredékek a csúcsról
Írtam a csúcskönyvbe, pihentem egy kicsit, majd 13 óra előtt pár perccel megkezdtem az ereszkedést, a csúcs közelében lévő útjelző tábla már mutatta is a helyes irányt a következő jelentős pont, az Erlanger hütte felé a fekete besorolású hegyi ösvényen. Kilátás hol volt, hol nem, köd hol sűrűbb volt, hol ritkább ahogyan odafigyelve mentem egyre lejjebb a sziklás holdbéli tájon, szépen lassan egy nagyobb tó bontakozott ki a ködből és a végén a papírtérkép borítóján látható Erlanger hütte tűnt fel a távolban. A tóhoz közeledve szépen leszakadt az ég, egy déli irányú ösvény kiágazását már bőven esőben értem el és így mentem tovább, hamarosan a Wettersee nevű tó partján és egy kis fa melléképület mellett érkeztem meg az Erlanger hüttébe.
31.-32. ereszkedés kezdete
33. kis hegyi tavak
34. a lefelé út folytatódik, kicsivel később egy törmelékes részen kellett korrigálnom az utamat
35. Wettersee és az Erlanger hütte
36. Erlanger hütte zoomolva, szerintem hangulatos kép lett (főleg hogy most már nem esik rám az eső itt a szobában)
37. Mária szobor (gondolom) a Wettersee szélénél, szakadó esőben
38. érkezés az Erlanger hüttéhez
Belépve a cipőm előszoba fogadott az emeletre vezető lépcsővel, beléptem az ebédlőbe, a személyzetet egy pár valamint egy konyhai dolgozó alkotta, kérdezték is, hogy eszek-iszok-e valamit, de én köszönettel elhárítottam, csak pecsételni szerettem volna és megvárni az eső végét. A pár férfi tagja mutogatott a prospektusukon valamilyen lezárt utat, de nem nagyon értettem mire akart vele kilyukadni, a Gehsteigalmról viszont nem tudtak semmit. Sajnos a bakancsom szárítására nem volt lehetőség, így csak az ebédlő kintinél jóval magasabb hőmérsékletének erejében bízhattam, a kinti 9 foknál jóval több volt bent. Tőlem balra egy idősebb, feltűnően elegánsan öltözött idős túrázó ette éppen az aktuális fogást, tőlem jobbra két asztallal pedig két fiatal nő társasjátékozott. Az ablakokon keresztül látszódott, hogy valószínűtlen az időjárásban történő belátható időn belüli drasztikus változás, így csak reménykedhettem legalább a csendesebb esőben. Közben egyre inkább azon gondolkoztam, hogy mi lenne ha a Gehsteigalmnál tovább mennék ma és akkor másnap korai keléssel elérhetném Habichen-ben a 6:42-es buszt és akkor Ötztal-Innsbruck- Steinach-Irdning – Attnang-Puchheim – Bécs-Hegyeshalom útirányon át mehetnék haza, érintve a hallstatti tavat, amerre így bőven el tudnék utazni. A Gehsteigalmtól ez nem tűnt kivitelezhetőnek, a következő 9 órási busz csak szimplán hazamenetelre lett volna elég. Gondolat gondolatot követett, így rákerestem a telefonom a két mapy.cz által jelölt két tumpeni szálláshelyre, melyek közül kiderült, hogy az egyik megszűnt, a másik Gasthof Plattner nevű hely szóba jöhetett volna, viszonylag normális 40 euró alatti árakat láttam a honlapon. Elküldtem egy emailt nekik, reménykedtem hogy a Gehsteigalmig kapok rá választ. Elmentem a mosdóba, sajnos a törlőkendőmet sikerült itt is hagynom, remélem utána valaki nem kidobta, hanem legalább elhasználta. Néztem a bejárati ajtó közelében lévő árlistát, elég jó áron, alpenverein kártyával 16 euróért aludhattam volna itt. Ha nem lettek volna másnapi hazaúti terveim, akkor elgondolkoztam volna az itt alváson. De mivel innen nehezen jutottam volna időben le és még onnan haza, így ez nem volt játszható opció.
39. Erlanger hütte étkező/közös helyisége
Kinéztem, csendesedni látszott az eső, így összeszedtem magamat és a valamennyit szikkadt bakancsomat a lábamra véve negyed 4-kor elindultam lefelé, tehát egy órát töltöttem itt. Az imént étkező úrral találkoztam indulás közben, ő viszont a hütte „kajaliftjének” irányába, azaz Umhausen felé indult. Rövid drótsodronnyal felszerelt sziklás részen kellett pár métert ereszkednem, majd belefogtam a hosszú és végeláthatatlan füves hegyoldalban (Kreuzjochspitze és pár másik névtelen csúcs alatti) történő gyaloglásba, ködben és szitáló, majd kicsivel komolyabb esőben. Elég hosszúra nyúlt ez a szakasz, nem került be a kedvenceim közé. Ahhoz képest, hogy a 2541 méteren lévő Erlanger hüttéből lefelé gyalogoltam meglepően sok volt a szint, rövid drótsodronyos sziklás részek is volt. Kilátás persze semmi nem volt. Óráknak tűnő idő eltelte után kezdődött el a köd oszlása először jobb kéz felé, majd ahogyan haladtam egyre fokozatosabban teljesen kitisztult a levegő és csodás keleti, délkeleti és korlátozott északkeleti kilátással folytathattam utamat lefelé a hegyről egy szerpentinesen egyre lejjebb vezető ösvényen. Délkelet felé látszódott, hogy esik az eső. A völgyben lent látható falura elsőre azt hittem, hogy a napi úticélom Tumpen látható, de sajnos ki kellett ábránduljak: Umhausent láttam felülről.
40.-41. váratlan szintek voltak az alapvetően lefelé vezető útba iktatva
42. rés a ködön: egy völgy felülről, dél felé
43. szépen oszladozik a köd
44. egészen szép kilátás kerekedett a nem régen még reménytelennek látszó ködből: középen Umhausen házai
45. egy ráközelítés a völgyde déli irányba
46. felhőárnyék és kilátás pontosan keleti irányba
47. jól elkapott hegyi pillanat a távolban, avagy borús és napos idő "határa"
Közben időnként ránéztem az emailjeimre és meg is jött a válasz a Gasthofból: 35+2,5 (idegenforgalmi adó) euróért mehetek. Tiroli szinten (amely más osztrák tartományokhoz képest is drágább) ez jó árnak számít. Nem írtam erre semmit, úgy voltam vele, hogy a Gesteigalmnál is utánakérdezek és akkor döntök véglegesen, de éreztem, hogy a tumpeni Gasthof lesz a nyertes. Fél 6 felé értem el az erdőhatárt, egy kis útkeresés után az ösvényen lefelé haladva szabadon legelésző birkákkal találkoztam majd 18 óra körül érkeztem meg a Gehsteigalmhoz. Két idősebb férfi egy fiúval együtt kerítést épített a birtok szélénél, egy idős asszony lépett elő a házból, meg is kérdeztem, hogy lehet-e itt aludni, mert, hogy a térkép szerint lehet (mapy.cz nem jelölte). Mondta, hogy nem, ez a lehetőség 2 éve megszűnt. Még jó, nem mindent erre a helyre tettem fel, mert csúnya pofáraesés lett volna…ezen kívül még egy előre nem látott előny is volt: nem este 8-ra értem ide, hanem két órával előbb, így még világosban érkezhettem le a másik alternatíva, az innentől már biztos tumpeni szállásra.
48. birkák az ösvényen
49.-50. Gehsteigalm és előtte a kilátás délkelet felé
Elköszöntem, majd beléptem a fenyvesbe, hosszú és kanyargós ösvény, majd keréknyom vezetett le az 1894 méteren lévő almtól patakok és egy szép, déli irányú kilátópont érintésével a 936 méteren fekvő Tumpenbe (emlékeztetőül: napközbe 2971 méterre másztam fel, ez több mint 2000 méter szintvesztést jelentett, a térdeim szerint is).
51. hangulatos fenyvesben vezető ösvény
52. a Tumpen mögötti nagy szikla már bőven látszik, ismét borult idő lett, igazi alpesi változékony idő
53. kilátópont dél felé: Umhausen házai látszanak
A szép falu előtt egy érdekes megoldást láttam két helyen is: a patakok vizét egy szimpla gravitációs rendszerben működő módszerrel (azaz a lejtős ösvény mellett vezetett a műanyag cső) vitték el rendeltetési helyükre. Érdekes volt ahol tereptárgyak miatt a cső átmenetileg emelkedésbe volt, furcsa hang hallatszott a cső belseje felől. Visszatérve a faluba: egy szélső utcán át érkeztem a szokásosan rendezett alpesi faluban, a hosszú csúcsos tornyú templomnak szép hátteret adott a falu határában húzódó meredek sziklafal. Egy főbb mellékutcában haladtam a házak és egy-két gazdasági épület mellett, majd a helyi iskolánál letértem, hogy a már említett kilátópontról látott Ötztaler Ache nevű folyócska hídjához kitérőt tegyek. A jócskán megáradt vízfolyás színe ennek megfelelően saras, világosbarnás volt. Visszafordulva a falu felé láttam, hogy a nyugati irányú hegyoldalban egy szép vízesés fakadt (a Zentralról volt letérési lehetőség rá, de innen távolabbról szerintem látványosabb volt, amúgy vele szemben a kelet felőli sziklafalat is ékesítette egy vízesés).
54. a túra folytatódik, a vízelvezető cső jól látszik a képen
55. érkezés Tumpenbe
56. Tumpen keskeny és magas templomának tornya jól harmonizál a sziklás heggyel a háttérben
57. megáradt folyó
58. vízesés Tumpen felett
Telefonnal csináltam pár képet (ennek a túrának is a fő fotóeszköze a telefon volt), majd visszatértem a kitérő előtt folytatott utamra és pár perc múlva 20 óra 20 perckor megérkeztem a szálláshelyemre. Egy fekete göndör hajú nő fogadott, testesebb szemüveges férje feltehetőleg a hely főnöke volt. Nagy nehezen sikerült lemeccselni, hogy mivel nem eszek reggelit, így csak 27,5 eurót fizetek, tehát 10 euró árengedményt kaptam. Persze azt is el kellett magyaráznom, hogy miért nem innen megyek busszal reggel, miért a 3 km-re lévő Habichenből: mondtam, hogy jövőre itt tervezem befejezni a Zentralt. Ezek után megmutatta a nő a szobámat: hát mit mondjak, nem egy Hilton szálló volt, az egyik nagyobb szekrény elég „nagymamás” volt, de összességében egy éjszakára megfelelt. Amúgy felszereltség úgy nézett ki, hogy a kis előszobából balra nyílott egy kis fürdőszoba, tovább haladva egy nagyobb szoba következett egy dupla ággyal, asztallal és székekkel, valamint egy heverővel. Továbbhaladva pedig a nagy és hosszú erkélyre lehetett kilépni. A bakancsom szárítására itt sem volt mód (még jó hogy csak félig ázott át a hegyen), ezt a szoba elfoglalását követően a hozzám bekopogó főnöktől tudtam meg.
59.-60. Gasthof Plattner kívülről és a szobám belülről
Kipakoltam, majd kimentem a táskámban egy ideje „érő” darab kolbászt megsütni vacsorára. Elég zsíros lett, de nem volt nagyon miből válogatni kaja terén. Ezek után fürödni tértem, meleg víz az rendben volt, viszont a zuhany vízhozama a lefolyó elnyelési képességénél nagyobb volt, így volt hogy félig bokáig álltam a vízben a zuhanykabinban és fél perceket kellett várnom a helyzet normalizálódására. Hát igen, itt ennyi pénzért nem sabad nagy csodát várni, de vannak ellenpéldák is (például Kapplban nagyon fain szállás volt 50 centtel többért). Így némi üggyel-bajjal lerendeztem a fürdést, majd ágyba bújtam, 5:10-re állítottam ébresztőt, elegendőnek gondoltam 1,5 órát az összekészülésre és amradék 3 km-re. 10 óra után oltottam le a lámpát, valamilyen gépezet közeli, búgó hangja szinte egész éjszaka hallatszódott, de ennek ellenére tudtam aludni, csak a kelleténél kevesebbet.
A beállított időben fel is keltem, majd a reggelire kikészített almát megettem és összepakolás után kiléptem a kitömött állatokkal teledekorált folyosóra és kiléptem a házból és a kapun át az utcára 5:52-kor. Mivel a falu szélén voltam, így hamar el is hagytam azt, jól járható keréknyomon haladtam a közeli párás levegőjű rét mellett, tőlem jobbra pedig erdő és patak (Habicher Seebach) volt. Hamarosan bal kéz felől is erdő érkezett meg mellém, a patak a szűkülni kezdő völgyben egyre érdekesebb lett, majd az útról egy lépcsőre letérve, a nagyobb sziklák között csobogó patak a Habicheni tóba (Habicher see) ömlött bele, ennek a hangulatos kis tónak a partjára érkeztem meg én is. A homokra emlékeztető partról egy a tóba nyúló fából készült komolyabb stégen lehetett eljutni durván a tó közepére. Kacsák érkeztek a közelembe jöttömre, a táskámból egy kis extrudált kenyér darabkákat szórtam a vízbe nekik, a kis kacsák örömmel fogadták az élelmet, az egyik szülő kis távolságról figyelte őket és vigyázott rájuk. Jó volt látni ezt a harmóniát, főleg a hegyekre néző kilátással. Ezen kívül Habichen falucska házai is látszódtak már.
61. kora reggel a Gasthof teraszán, innen látszik, hogy kelet felé is van egy vízesés a közelben
62. párás rét Tumpen határában
63. Habicheni tó
6:20-kor indultam el sietősebb léptekkel a tótól, egy legelő melletti kerítés mellett folytattam az utamat, balra egy kis barlang is volt. Ezek után házak közé értem az aszfaltos úton, majd egy súlykorlátos fahídon keltem át az Ötztaler Ache fölött, még pár lépést a főút mellett, majd egy aluljárón át a túloldalra kerültem Habichen házai közé, a következő jobbos elágazásban búcsúztam a Zentraltól: jövő nyáron ide tervezek érkezni Praxmar/Neue Bielefelder hütte felől, terveim szerint itt fog összeérni az egész túra és ebből következően itt is fogom befejezni. Nem kis pénzű turisták számára fenntartott szálláshelyből láttam egy-kettőt, majd egy balos kanyarral a főút menti buszmegállóba érkeztem. Látótávolságra volt a település névtáblája, gondolom senkinek nem okozok vele meglepetést, hogy sietve kitértem fotózni a táblához, majd visszatértem a megállóba, a kiszemelt busz pár perces csúszással futott be. 2,9 euróba került a teljesárú jegy a nem túl messzi Ötztal állomásig.
64. Habichen
65. kötelező táblafotó
6:56-ra be is értünk a végállomásra, csak itt vettem észre, hogy a busz bicikliszállító utánfutót húzott maga után, itt tényleg gondolnak a turistákra. Hasonlóképpen volt a következő érkező busznál is. Kíváncsi leszek mikor lesz lehetőség például Gyöngyösről a Kékestetőre így, vagy Eger felől Lillafüredre. Ez sem most lesz. Visszatérve Ötztalba: szétnéztem az állomáson, a szélső peronra érkező railjetnek ez volt a végállomása, mivel több hétig vágányzár volt ekkor Ötztal és Bludenz állomások között.
66. bicikliszállító pótkocsis busz, itthoni bevezetésére azt hiszem még sokat kell várnunk
67.-69. a szép fekvésű Ötztal állomás
Én az Innsbruck felől érkező és ugye most innen visszaforduló gyorsított Talentes vonatot vettem igénybe. Eseménytelen utazás következett Innsbruckig, a szélső csonkavágányról az utascsarnokba tértem be, beszereztem pár szórólap formátumú vasúti és buszmenetrendet, majd az egyik szélső vágányon ácsorgó grazi Intercityre szálltam fel. Indulás után nem sokkal érkezett meg a cseppet sem szimpatikus kalauz, aki meg is vetette velem a szabadjegy mellé 10 eurós, röviden csak „lehúzós” pótjegyet, amely az égvilágon semmire nem jó és nem jogosít fel pl. helyfoglalásra sem, csak azért van kitalálva, hogy a külföldi vasutas ne utazhasson ingyen az ÖBB hálózatán a nívósabb vonatokon. A félárú jegynél erre nincsen szükség. Nyilván nem tetszett ez, de tenni nem tudtam ellene semmit, végülis így is bőven jó áron tudtam utazni, bőven a teljes, de még a félárú jegy ára alatt is, tehát összességében és objektíven még így is messze nem lehet panaszkodni. Ismét eseménytelen utazás következett Steinach-Irdningig, ez az állomás a Zental 1. kötetéből, már többszörösen is ismerős volt: jó párszor áthaladtam itt, valamint az első kötet Sölktalban történő befejezését követően ide érkeztem meg kocsival egy kedves idős házaspár segítségével.
70. Stainach-Irdning állomásról indul a vezérlőkocsis grazi IC, itt már bőven ismerős voltam
Másfél órám volt az attnangi Talentes vonat indulásáig, mely már a peron túloldalán ácsorgott, de én az unatkozás helyett a közeli bevásárlóközpontok felé vettem az irányt, mivel itt szerettem volna némi élelmiszert beszerezni. A két áruházhoz közelítve gyanússá vált, hogy feltűnően üres a parkoló, akkor esett le, hogy itt ünnepnap van…mondom ez jó kör volt, ezek után Stainach központja felé vettem az utamat, csak egy méregdrága benzinkút mellett haladtam el eleinte, de a központban lett volna egy étterem, még időm is lett volna enni, de inkább a vendéglővel szemben lévő pékségbe mentem be 2 zsemlét venni. Kiültem az egyik asztal mellé, a diétás kaja elfogyasztása után csokit ettem és vizet ittam rá.
71. Stainach szélén jól láthatóak a Dachstein előhegyei, ezek mögött halad a vasút Attnang felé, előttük pedig Schlamindg-Bischofshofen felé
72. Stainach központjához közeledve
Érdekességképpen az osztrák 9-es számú túraútvonal, a Salzsteigweg egyik útvonalalternatívája a közelben halad el: a „Halott hegység” (Totes Gebirge) felől érkezik, hogy aztán az első kötetből már megismert Planneralmba érkezzen és a Zentrallal egy nyomvonalon haladjon egészen Sankt Nikolai im Sölktalig, ahonnan dél felé, Murau és Villach felé veszi az irányt. Lassacskán felálltam a székből és a központból induló hosszú utcán át értem el az állomást. A 1,5 órás csatlakozást, tehát így hidaltam át, a következő gyorsvonat mely 2 órával azután érkezett volna amivel én jöttem Innsbruck felől, azzal természetesen nem értem volna el az attnangi vonatot. Az osztrák menetrendben is előfordul ilyen, de szerencsére nem sűrűn. Indulás előtti percekben szálltam fel a Talentre, mellyel Attnang-Puchheimig utaztam. Tetszett ez a szép vasútvonal, különösen a Hallstatti tavat és a tőle északra lévő hosszú Tranunsee-t emelném ki.
73.-74. Hallstatti tó és Hallstatt a távolban, a vonat ablakából fotózva
Attnangban railjetre szálltam át, amely nem az eddig megszokottnál több helyen állt meg (a „gyorsított” railjet nem áll meg Attnangban sem), ezen utaztam Bécsig. Bécstől pedig nezsideri gyorsított személlyel mentem Királyhidáig, majd átszállás után Hegyeshalomig. Itt érkezett meg a railjet Bécs felől, így legalább nem kellett várnom sehol sem sokat. Tehát Hegyestől railjeteztem Tatabányáig, majd onnan személyvonattal tértem haza.
