Az természetes, hogy amikor keresem az útjaidat, akkor megmutatod magadat, és az erődben ujjongok, és ujjongva, és könnyűszerrel haladok

Ha áldozatban, akkor áldozatban, a könnyűben

Belőled lélegezve

Ha ujjongva haladok, az erőd tart engem a haladásomban, a haladásom ott van az erődben

 

Már tudom az erődben, és meg kell Neked mutatnom, hogy az erőmben, a belőled töltekezésem eredményeként

Így eltakarod magadat, hogy a szemem tőlem elszakadjon, mintha elszakadna Tőled

Mintha elmentél volna tőlem, de mit nekem az a távolság, hiszen tudom, mellettem állsz

A szívemmel a Szívedbe lépek, nem tarthat vissza, hogy szemem mást akar nekem mondani

Ó leányoknak ez nagy teher

Ha szikla maradok a bizalmamban, és nem terhellek meg a nyomorúságommal, ahogy jött, elmegy a próba

Sokkal inkább az ujjongásomban is tudom, nyomorult vagyok, és sokkal inkább a szegénységemben is tudok, Belőled venni

 

Ha nem engedem meg magamnak, hogy az ujjongásomban azt gondoljam magamról, ami nem vagyok

És ha szomorú helyzetemben, amikor szemem más úton jár, tudjam, rész vagyok a Testedből, és megragadjam azt magamnak, akkor sem az ujjongásom nem fog elveszejteni engem, és a szomorúságom nem késztet majd a halálba

 

Hiszen életre keltettél, és nem hogy meghaljak, hanem hogy éljek

Erőszakot veszek magamon, a nyomorúságomon, az ujjongásban, és az ínségben

Nem elszakadok a benttől, hanem éppen visszakényszerítem magam a bentre

És amikor visszalépek Melléd, attól kezdve a Szavad is megint magadat nyújtja

 

És nyugodt lehetek, mert ahogyan kitelik a gonoszság ideje, úgy a jóság ideje is kitelik

Ha legyőzöm magam ösztönzéseit a magányra, megtettem a legtisztább szeretet ormon járó lépteit

 

Attól befogadva, aki visszaadja a békémet, Aki megosztja velem a békéjét

Legyőzve a kétségbeeséseimet