Mikor vallástalanságomban megkérdezem, mikortól kezdődött a vallást, azt a kérdést kapom vissza, mikor kezdődött a vallástalanság?
És ez a két kérdés egyáltalán nem olyan, mint a tyúk és a tojás kérdése
És nemcsak korszakokról beszélünk, hanem az életemről
Mert a gyermekben ott szunnyad az ismeret, a felnőtt meg ott van, ahova elment
Ugyan az újszülöttnek minden új, mégis a szívében ott van a folytatás
És abban az ébredése
Ugyan hallomásból kapom, de a szívemből folytatom, amit a szívem előbb tudott
Az értelmem a lassú, neki van szüksége a vizsgálódásra
És amikor lehet mondani, tagadva kérdezek, az már a szívemből induló fájdalom eredménye, aki ösztönöz, hogy keressem, és találjam meg az igazat
Ha közömbös vagyok, és nem kezdek vizsgálódni, és ezért nem tagadok, becsuktam a fülem a jóra, akkor is, ha passzív vagyok a rosszra
Ugyan az a jó nekem, ha az arany középúton járok, ami valódi arany, de az sem nem közömbösség, sem nem passzivitás
Mert az a bátrak, és a felvállalók útja, akik levetik a közömbösségüket, és állást foglalnak, és vizsgálják, jó helyen vagyok?
Vallástalanságomban kilépek az ítélkezésbe, és most küzdök, hogy legyőzzem
Ha keres az igazságot, akkor megtalálom, és akkor az ítélkezéseimet is legyőzöm
Az igazság pedig azért elrejtett, mert aki sötétben jár, az nem lát, hiába szemlél
Az kezd el látni, aki leveti azt, hogy azt lássam, amit látni akarok
És mindenhol ott vannak a fények, ott világítanak, ahol él a vallás az ő hitében
És aki él a hitében, az mindenben lát, és mindenben szemlél
És minden ugyanazt mondja, dicsőít, és hálás a sorsában
A hitemet meg akkor kapom, amikor a szívem tanúsít az egyszerűségében