Azt hiábavalóan gondolod, hogy a régi és az új tanítások eltérnek, mert akkor sem térnek el, ha az első a bevezetője a másodiknak

Mert az elsőben is megtették, és a másodikban is megteszik, hogy kényelmessé teszik maguknak, ami éppen nem kényelmes, hanem küzdelmes

Mert más nem tud felemelkedni az ég felhői közé, csak az, aki lemond magáról a másikért

Aki böjtöt vesz testében, és lelkében

Aki megérti, és cselekszi, hogy nem az a szeretet, ha magamat imádom

Hanem áldozattá teszem magam a lemondásokban a másikért

Felismerve az alkalmakat, az alkalmatlanságukban

Az nem szeretet, ha megvárom az alkalmas lehetőséget

És az sem szeretet, ha megvárom a nagyot

Hanem az a hatalmas szeretet, aki a kicsiben cselekszik, láthatatlanul, önmagát áldozva

Mert mi a teljesen elégő áldozat, amikor a saját elhatározásomból, minden kényszerítő körülmény nélkül cselekszek a másikért

És a kicsiben, a kicsiben lemondva, arról, hogy beszéljek, és felvállalva a beszédet

És felvállalva, hogy nem az számít, amit mondok, hanem amit cselekszek

Amit beszélek, az megállít, amit cselekszek, az elindít

És nem a végén kezdem, hanem az elején

Mert amit gondolok, az olyan előtted, már elvégeztem

Cselekvésemhez kell az alkalom, amit gondolok, az már ott van az alkalomban

Így amit gondolok, az letaszíthat a hegyedről, és amit gondolok, az felemelhet a hegyedre

És a kezem sem mást fog tenni, hanem azt, amit már gondoltam, így amit teszek, az a pecsétje a gondolataimnak

És ha jön bárki a Nevedben, és megmozgat a langyosságomban, és kimozdít a kényelmemből, tehetem, hogy megvizsgálom magamat, és tehetem, hogy felbőszülők, hiszen megzavarták a kényelmemet

Ha annak állok, akit hozzám küldtél, ellened állok, akkor is, ha büszke vagyok a hatalmamra, sőt annál inkább az lesz a halálom

És ha megvizsgálom magamat, és újból, és ismét, és ismét elvetem a kényelmemet, akkor a segítséged elvitt az életbe

Zsinórmértékül a szemem előtt tartva a hegyi beszédedet