Pinczési Judit

(1947 - 1982)

Mintha azt üzenné a ház

Rácsot hoz megnyílni ez az éj,
szurkot hoz fölgyúlni ez a hold,
szélperzselt hajjal lobognak a fák
arcom felé,
arcod felé,
lengő füst homályában forgunk
egymásból sodort indává fonódva
szemedtől szemem
hangrobbanása
mintha azt üzenné a ház, hogy égjünk -
kilincshideg csönd
ütődik homlokunknak
mint vallatásnál a ki nem mondott igen
csak most kibírni
csak most vissza nem vonni
rátapadni csomókban a térre
mint a gyökér,
a sár,
vadlúd hasít léket a falon -
nyomában már csak mi vonulhatunk
csak most föl-le szállni
csak most fényben maradni
szeletekre bomlik
a lázongó idő

kedvéért: borda-csíny
csont-összeesküvés
hatalmából szétcsapódni,
folytatni tovább,
csak most mindig és mindig
csak most az egyszer soha