Lakatos István 

Szeptember

 

 

Oszlik már a remény. Bő, ragadós homály

csorran bokrokon és fákon; az alkonyat

csúszós, mint az olaj, mint sürü-zöld szirup

süpped súlya alatt a fű.

 

És nyúlik keserű íze, szivárog a

síkos enyv, a zsiros gyanta az ágakon,

hull mélyen a sötét, és hüvösen behint

cseppfolyós szomorúsággal.