Nagy Csaba /Gyémánt/

Szeptember

*

Veled érezve

Délutánt öntenek.
Fölöttem a kék ég tisztája
kissé hűvösen lép,
alant
az unalmassággal telt
kopott város tégla-rései
mohón nyelik a szeptemberi fényt.

Úszik szerte a csend,
melyben olykor még, idő-tolva,
belefürödhetnek
az emlék-fonalakba
mélyen
elszövődött komor gondolatok.

Mutasd kezed Ady, rajta fájdalom,
itt,
bilincsed is itt születhetett
valamelyik padon,
az utca-végről
keservbe-vitt szavad még feldereng,
míg előttem szobrod
mozdulatlan szeméből
cseppenő könnyek öntözik a teret.