A Müpa Fesztivál Színházát nem véletlenül nevezik így, elsődleges célját kifejezni, ahogy a Bartók Béláról elnevezett nagytermet hangversenyteremnek hívják. Ennek az elkülönítésnek megfelelően tervezték a két terem akusztikáját: a Nagyteremét a világszínvonalú amerikai ARTEC akusztikus tervező cég és vezetője, Russell Johnson nevével fémjelezve, míg a másikét hazaiak, és - sajnos szinte alkalmatlan komoly komolyzenei koncertekre. A koncertterem akusztikai tervezőjét a világ legjobbjának tartják, amit számtalan épülete, terme igazol a közel ötven éves működése alatt. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet a szakma és a tájékozottabb hallgatóság a világ legjobb előadótermei között tartja számon, ahol akár nagyzenekari, akár kamarazenei vagy szólókoncerteken is tökéletes élményt nyújthatnak a zene kiválóságai, és teszik is sokszor telt ház mellett.
Baráti Kristóf és társa vagy társai számos nagy sikerű és telt házas koncertet adtak eddig is a Nagyteremben, hiszen 2014 óta már Kristóf nevére is fokozott érdeklődéssel reagál a közönség. Volt eset (2015 tavaszán), amikor egy kritikus (Könyves-Tóth Zsuzsanna) a következőket írta Baráti Kristóf és vendégei koncertje után:
.
"... nem kérdés, hogy Baráti Kristóf a világ minden táján megtölti a hangversenytermeket, ez esetben mégis az volt az érzésem, jobb lett volna egy kisebb, bensőségesebb helyszín, akár a Zeneakadémia Nagyterme vagy a BMC Kamaraterme. Rengetegen beszélnek mostanában a hangversenyhagyomány változásának szükségességéről: a túl nagy csend és fegyelmezettség, túl jó akusztika hiába szolgálja a legtökéletesebb körülményeket a zenének, mégsem közönségbarát, hiszen nehéz tested-lelked átadni a művészetnek, ha arra kell ügyelni, nehogy túl hangosan vegyen az ember levegőt. Mindezt persze sikerült Baráti Kristófnak háttérbe szorítania néhány perc alatt, ahogy belekezdett Bach d-moll partitájába. 1703-as Stradivariján olyan hangzást hozott létre, mintha templomban lennénk: a visszhangérzetet nem csak piano-forte játékkal érte el, az egész hangszer zengett, ahogy végighúzta vonóját a húrokon."
.
. Az előbbi részletből két dolgot emelek ki: az ajánlott kisebb helyszíneket, illetve a d-moll partita előadására vonatkozót. A tegnapi előadás a kritikában nem említett Fesztivál Színházban volt, és a 37 éves lengyel Jakub Jakowicznak jutó három szólómű után Kristóf most is a szólóhegedülés csúcsát jelentő partitát adta elő a g-moll és az a-moll szonáta után. Nem tudom a helyszínválasztás okát, de pl. a Nagyterem szabad volt, így talán anyagi lehetett, vagy féltek a kevésbé ismert lengyel hegedűs kisebb vonzerejétől. A Nagyterem közel 1600 fős, a Fesztivál Színház 460 személyes, és tegnap - a meghirdetett telt ház ellenére - több mint tíz százalék üres hely volt. Utóbbit valóban okozhatta a lengyel hegedűs, akinek játéka igazolta is a feltételezett félelmeket, mert "ég és föld " volt a két előadó közötti különbség. Előbbi ugyan szépen előadta a darabokat, de az állványon lévő kotta mellett sem érződött a földtől való eltávolodása.
Baráti játéka viszont kárpótolt mindenkit, ő fejből, a szokásos transzban, ami már a csoda kategóriája! Az említett akusztikai problémák ellenére is, és ez is adja nagyságát, mert ahogy az idézett kritika írta: (és nem is mintha, hanem) valójában templomban érezhettük magunkat, de inkább a mennyekben, ahol különben sem tökéletes a visszhang, de az érzet akkor is mennyei. Baráti játéka esetén, már nem először, a legtökéletesebb műelemzést és interpretációt élvezhettük, persze nem mindenki egyformán, mivel különböző helyeken ültünk, más a befogadó képességünk stb., de megszólalásai mindig teljesek, és kifogástalannak hangzanak, ahogy most is ilyen volt.
Beszélhetnék itt az utórezgések miliszekundumairól, a terem hőmérsékletéről és páratartalmáról, a szerencsés hallgatók legideálisabb elhelyezkedéséről, de nekem és hallgatótársaimnak az élmény tökéletes volt, mert hiánytalanul mutatta meg ezeknek a remekműveknek a szerkezetét, és varázslatos, valóban földön túli tudással nyűgözte le hallgatóságát. Minden gesztusa hibátlan volt, építkezése biztos alapokon kiegyensúlyozott és látványos, eszembe sem jutott, hogy nem a Zeneakadémián vagy másutt vagyok. Egyedül a klíma surrogása zavart. Természetesen most is a d-moll partita előadása volt a csúcs, és ahogy az említett 2015. évi előadásán vagy korábban az MTA Dísztermében, idén pedig a Kaposfesten, illetve élő koncertközvetítéseken vagy CD-jét hallgatva, egyre közelebb kerülök e darab(ok)hoz, és felvételeket hallgatva másoktól is, ki merem jelenteni, hogy még senkitől sem hallottam ezeknél jobb és szebb előadást. Feltételezem, hogy Baráti teljesen megtöltené a Müpa Nagytermét is ezekkel Egyszer meghallgatnám pl. Szentpétervárott, ahol idén június 20-án a teljes sorozatot előadta a Mária (Mariinszkij) Színház Koncerttermében, vagy Moszkvában a Csajkovszkij Teremben egy önálló szólóesten, és erre számítok is még elérhető időtávban, és persze itthon is!
Bach csúcs a zenében, ahogy Baráti Kristóf is csúcs a hegedülésben, amit tegnap is igazolt, főleg a legismertebb és valóban csúcs-művel a részletezett problémák mellett és ellenében is. Öröm, hogy ilyen eseményekben lehet részünk! Ha valakinek más a véleménye, megírhatja.
.
xxxxx
.
Fáy Miklós is ott volt a koncerten:
https://faymiklos.hu/2018/09/23/bach_dalban_elbeszelve
xxxxxx
.
.
Baráti Kristóf legközelebb szeptember 30-án lép fel itthon, a Zeneakadémián a Liszt Ferenc Kamarazenekarral szerepel, szólistaként és karmesterként: Erről szól az alábbi tudósítás.
.
