LADÁNYI MIHÁLY

AZ ESTE HARANGSZAVÁBAN

Nagyanyó, szelíd, drága öregasszony,
ki hosszú szoknyád összefogva ballagsz
a csatakos mennybolt szürke sarában,
unokád küldi utánad e sóhajt.

Otthonunk harcos őre, hogy elmentél,
már széthullott a jó családi fészek.
Ki sem süt már nekem apró cipócskát,
ki sem ijeszt már engem a manókkal.

A kávéházban néhány öregasszony,
tollakkal és csipkékkel cicomázva...
Hottentotta jelmezük nem idézi
bazsalikom-szagú fekete szoknyád.

De lásd, szemem máig sem feledett el.
Hajlott háttal indulsz ma is az este
harangszavában, hogy a csillagok közt
megvesd az isten ágyát.