Boszorka Creative Commons License 2018.09.16 0 0 24515

Engem kevéssé érdekel, hogy ki a séf. Tőlem főzhet Mari néni is ha jól csinálja. Köztudottan elég proli izlésem van, semmi se áll tőlem távolabb mint a csicsás fine dining. A bevásárlóközpont éttermi életét végig kísértem,  kezdettől fogva, miután naponta oda járok vásárolni. Csak azt tudom mondani, hogy a hétköznapi halandók számára, az egyik rosszabb volt mint a másik. Bruno csak drága volt és közepes, Tanti értelmezhetetlen ételeket gyártott méreg drágán. Mikor végre bezárt, jött egy igen kellemes átmenet. Sajnos csak 2-3 hónapig tartott. Nagyon élveztem, volt mikor egy héten kétszer is ott ettünk, de egyszer biztos. Nagyon bánatosak voltunk, mikor kiderült, hogy nem kapják meg a helyet. Most aztán van a Zuzu, akitől nem vagyok boldog. Végig próbáltunk már néhány ételt, de pl. nem szeretem ha a rántott csirke bundája nem ropogós és valamilyen lében úszik az egész. Zuzapörkölt tarhonyával, éppenhogy csak ehető volt. Nem is emlékszem mit ettünk még, de aki ismeri a kicsike alig változó étlapot, azt tudhatja, hogy ha valaki már 6-7 alkalommal volt ott, akkor elég sok mindent megpróbált. Ami mindig jó volt az a saláta.

Nagy bánatom még, hogy egy tisztességes sört se lehet kapni, egyetlen sör ami8 van, az buzasör. Az én pechem, hogy nem szeretem.

Ettől függetlenül úgy látszik Zuzu megtalálta a közizlést, mert az étterem megy, általában elég sokan vannak delente. Én meg kereshetem tovább hol lehet a közelben ebédelni ha nincs kedvem főzni.

Előzmény: Mazsola0070 (24514)