Nyilván Kodály sem úgy gondolta, hogy kötelezővé kellene tenni a szlovákot, románt vagy szerbet. Inkább úgy, hogy ki mihez közel lakik, abban jusson el a szövegértés szintjéig. Tömörkény idejében a szegedi "sztrájktanyán" konspiráló munkások is inkább csak szerbül tudtak gratulálni a "jó hosszú rumunynak", akiről és társairól kiderült, hogy a gyárigazgatóság szándékával ellentétben mégsem vállalja a sztrájktörők szerepét. "A többség rácul zsíviózik, tudósabbak szetreászkákat kiabálnak..." Mifelénk Budapesten a nyolcvanas években a csehszlovák tévét lehetett fogni, abból tűrhetően megtanultunk köszönni és vásárolni. Ehhez járult párhuzamosan az orosz. Valódi rátanulásra akkor lett szükségem, amikor tizenhat évesen szereztem egy dámajátékról szóló orosz könyvet, és az egyik mondatában nem találtam meg az állítmányt...

A link most már nekem sem működik. Egy katolikus rádió honlapján a Csavargó voltam c. könyv felolvasásainak hanganyaga szerepelt, ezt linkeltem be. Érdekes ez a könyv: a kerékpáros kontinenscsavargók szokásairól és kalandjairól szól. A második világháború alatt írta Kaposy K. Ödön, aki később festőművészként lett ismert. Két emlékezetes részletét tudom felidézni: a teherautó mögé beállás, a szélárnyékban bolyozás és menet közbeni helycsere érzékletes elbeszélését, illetve egy hosszabb beszámolót arról, hogyan fogtak meg fél Olaszországon átszáguldó csapatos üldözés után egy tolvajt. Ez kissé kikerekítettnek tűnik, de akkor is érdekes.