netuddkivogymuk Creative Commons License 2018.08.26 0 0 18241

"Ő például kizárja azt hogy Szünadéné diadémja lenne az abroncs. "

 

Akkor kié? 

Van lehetséges alternatíva, az a Monomachosz korona története. Azt a koronát egy bizánci császár küldte a kievi nagyfejedelemnek (Bölcs Jaroszláv fiának, ha jól, emlékszek), akinek nem kellett, mivel ugye nyitott korona, így a hűbéri viszonyt fejezte volna ki a koronaként való viselése. Így aztán nászajándékba adta I András feleségének (vagyis a saját testvérének), aki meg elhozta ide. 

Én viszont nem tudok más görög kapcsolatot az abroncs idekerülésére, így marad Szünadéné. 

 

" A kérdés ami ezzel együtt felvetődik az, hogy mikor készülhetett egy ilyen Szent Istváni ereklye tartó. Az csak Szent László idejében, "

 

Telitalálat. Szt István csak 1083 után lett szent, előtte csak egy nagy király volt, nem lehetett más. Sokan ide nem jutnak el, és azt hiszik, vallják, hogy már életében szent volt (felnégyeléssel, családtagjai száműzésévek, erőszakos törvényeivel együtt). Szóval Szt.László idejében lett szent István királyunk. És ez a tény kihat a koronánk eredetére is. 

 

"Így Szent László ereklyetartója a keresztpánt másolata nem pedig fordítva."

 

A keresztpántra pont azért volt szükség, mert különben ez a korona is a hűbéri függőséget fejezte volna ki. A keresztpánt tette zárttá a koronát, vagyis tette alkalmassá a királyi koronázásra. Az abroncs önmagában erre alkalmatlan volt. És szt László pontosan ezért nem koronáztatta meg magát sem ezzel, sem más ilyen (nyitott) koronával. 

Viszont mivel nem volt koronázásra alkalmas korona szt László idején az országban, gondoskodni kellett arról, hogy legyen. 

Így lett a szentkorona, aminek a tekintélyét már nem a római pápa adta, tehát Lászlónak magának kellett megteremteni. És meg is tette. Maga előtt hordatta a koronát, és ettől kezdve nem László, hanem a korona előtt kellett leborulni minden elé járulónak. 

Előzmény: swindlerhunter007 (18240)