OKT 12.: Piliscsaba - Dorog
Eredetileg egy nappal korábban terveztük bejárni ezt a szakaszt, de hajnalban szakadó esőre ébredtünk, ezért a halasztás mellett döntöttünk. Jól tettük…
Erre a vasárnapra is 30°C feletti hőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, ezért úgy terveztük meg a túrát, hogy dél körül már Dorogon legyünk. Reggel elvittem az autót a célba, majd felültem a Piliscsabára tartó vonatra. Néhány megállóval később a feleségem és a 4 gyerkőc is felszállt a vonatra, így 7 órakor már Piliscsabán üthettük be az első pecséteket a füzetbe. Az előző napi eső hatására ekkor még nyoma sem volt a kánikulának, kellemes kirándulóidőben indulhattunk útnak.
A városból kiérve rátértünk a homokos kocsiútra, amely Piliscsévig vitt bennünket. Az elején enyhén emelkedett az út, utána enyhén lejtett, végig kicsit sáros volt, de jól lehetett rajta haladni.
Ezután egy rövid séta következett az ébredező Piliscséven. A faluból kiérve először egy széles, árnyékos kocsiúton haladtunk, majd pedig egy kaszáló mellett vezetett az út. Az emelkedő és az egyre erősebben tűző nap egy kicsit megizzasztott bennünket, de hamarosan újra fák árnyékában haladhattunk tovább Klastrompuszta felé.
Nem sokkal 9 óra előtt értük el a pálos kolostor romjait, ahonnan pecsételés és rövid ivószünet után indultunk tovább az aszfalton. A gyerekeket azzal bíztattam, hogy már csak egy húzósabb emelkedő vár rájuk, utána szinte végig lefelé kell menni. Egy sorompónál kellett jobbra letérni a műútról, ott egyből meg is kezdődött a korábban beharangozott emelkedő. 20 perc hegymászás, majd egy rövid, kényelmes séta után értünk ki az erdőből és a Kétágú-hegy lábánál folytattuk a gyaloglást. Szerencsére ezen a szakaszon hátulról sütött a nap és egy kis szellő is fújdogált, így elviselhető volt az egyre melegebb idő.
Innen nagyon szép kilátás nyílt a környező hegyekre, valamint az alattunk elterülő Kesztölcre. Ráadásként pedig ott volt a rengeteg szeder, amelyet az út mentén található bokrokról lehetett szedni.
Az Öreg-szirt lábánál volt egy hely, ahol jobban oda kellett figyelni a jelzésekre. Egy sziklán még látható egy régi, kopott kék jelzés, amely korábban egyenesen vitt tovább. Most viszont balra kell kanyarodni, de a dús növényzet miatt nem könnyű észrevenni a fiatal akácfa törzsére festett új jelzést. Ezzel együtt az egész szakaszon jók voltak a jelzések, eltévedni szinte lehetetlen.
Elmentünk a pálosok gyógynövény kertje mellett, utána pedig szőlőültetvények között vezetett az út. Kesztölcre beérve, az Esztergomi és a Cseresznyéshát utca kereszteződésében, a villanyoszlopra szerelve megláttuk a Pilisi Vándorlás bélyegzőjét, azzal is pecsételtünk egyet a füzetünkbe. (Nagyon szép pecsét, a lenyomata is tökéletes!)
Ekkor már fél 11 felé járt az idő, árnyék csak elvétve, így örültünk, amikor Kesztölcről kiérve és a 117-es úton átkelve ismét fák között folytathattuk a túrát. Magas, kopasz fákra festett jelzések mutatták, hogy hol kell balra fordulni.
A fák között haladva egyre hangosabb lövések jelezték, hogy közeledünk a dorogi lőtérhez. Az erdőből kiérve egy rövid szakaszon a kaszáló szélén haladt az út, majd a kutyaiskolát megkerülve érte el a Kenyérmezői-patak hídját.
A patakon átkelve, egy éles jobbkanyar után a Kesztölci úton kezdődött a körülbelül félórás városi séta, amelynek a végén, a vasúti aluljáró lépcsőjének tetején gyűjtöttük be a nap utolsó pecsétjét. Útközben elhaladtunk a református templom, az éppen felújítás alatt lévő sportcsarnok, valamint a közel 100 évvel ezelőtt felavatott, korábban szebb napokat látott Buzánszky Jenő Stadion előtt.