keiko1 Creative Commons License 2018.08.22 0 7 12044

Sziasztok!

Az én első élményem osztály kiránduláskor történt. A kollégiumhoz annyi köze van, hogy az első évfolyamon kötelező volt a kollégiumi lét. Az első pár hét után vettem észre magamon, hogy nem hagynak "hidegen" a fiúk sem, és főleg Krisztián akivel össze barátkoztunk. Valahogy kialakult, hogy rendszeresen együtt mentünk zuhanyozni, én mindig sumákban néztem mikor vetkőzik vagy öltözik éppen. Sokszor beszélgetés közben áthajoltam hozzá a zuhanyzóba, hogy láthassam mosakodás közben. Szerencsére az elején nem volt senkinek feltűnő, mert mindenki nézte a másikat neki mekkora farka van stb. A lényeg az, abban az évben semmi nem történt csak ábrándoztam dolgokról, mivel nem mostanában volt nem volt egyszerű a témában "kutakodni", igazából azt sem tudtam mire vágyom. Nagy nehezen összeszedtem minden bátorságomat és vettem egy Eros magazint a város túlsó felén lévő újságosnál, ekkor láttam meleg témájú pornó képeket, írásokat mit csinálnak a fiúk egymással. Ezután még nehezebb lett a dolog, mert már tudtam mire vágynék, és már jó párszor előfordult, hogy merevedés lett a fürdőzésből. Magára a kalandra három évet kellett várnom, közben jó barátok lettünk. Közösen csajoztunk, bandáztunk és majdnem mindent megbeszéltünk egymással. Én mindig nagyon élveztem, ha egymáshoz közel ültünk és kicsit hozzá érhettem. Próbáltam keresni jeleket, ő nem érezhet e hasonlókat. Harmadik évfolyam végén mentünk osztály kirándulásra, ahol nekünk egy francia ágyas szoba jutott, Én nagyon vártam az estét, végre egy ágyban aludhatunk. Eljött az este, először ő ment zuhanyozni, majd kijött a fürdőből és a szobában törölközött előttem, annyira néztem bambultam, hogy rám szólt elaludtál menj már fürödni. A törölközőt magam elé kaptam ne hogy észre vegye merevedésemet. Most először nem bántam, hogy külön fürödtünk, a víz alatt kielégítettem magam rögtön. Lefeküdtünk, beszélgettünk én alig vártam, elaludjon, hogy közelebb bújhassak hozzá. Reggel mindketten álló farokkal ébredtünk, ekkor láttam először élőben álló farkat igaz csak gatyában, amiről nehezen tudtam levenni a tekintetem amit persze ő is észre vett. Mosolyogva mondta szépet álmodott, én meg tisztára elpirultam, kérdezte neked nem áll, mutasd már. Ekkor már teljesen készen voltam, de azért lehúztam a takarót magamról mutatva neki. Mosolygott majd elment zuhanyozni, utána megint előttem törölközött, ekkor sejtettem könnyített magán a zuhany alatt. Farka pirosas volt és olyan félkemény állapotú. Én is mentem zuhanyozni és persze hokizni. Napközben közös programok az osztállyal, este kis piálás. Enyhén spiccesen kerültünk a szobába, amit alig vártam már, persze kezdeményezni nem mertem semmit. Fürdés, előttem törölközés, lefekvés, beszélgetés. Én annyira fel voltam izgulva nem tudtam aludni, amikor hallottam egyenletes szuszogását a kezem a teste mellé tettem. Mindketten hason fekve voltunk az ágyon, óvatosan a teste alá csúsztattam, millimétereket haladva. A szívem majd kiugrott a helyéről, végre elértem a farkához.Levegőt sem mertem venni, pedig szinte zihálnom kellett volna az izgalomtól. Egyszer csak érezni kezdtem duzzadó farkát ujjamon, tenyeremen. Lassan cirógatni kezdtem az ujjammal éreztem egyre növekszik, ekkor kicsit oldalra fordult, én megijedve rögtön leálltam. Mivel nem történt semmi egy kis idő után folytatni kezdtem, nem tudom meddig csináltam de éreztem már tiszta nedves a gatyája. Egyszer csak megszólalt, nem vennéd ki a nadrágból és csinálnád rendesen? Először ledöbbentem, de örömmel teljesítettem kérését és benyúltam az alsó alá és végre megfoghattam rendesen. Pár percig így húzogattam, szorongattam neki majd súgva mondta feküdjünk hanyatt szeretne ő is foglalkozni az enyémmel. Gyorsan ledobtuk az alsót, és szorosan egymás mellé feküdve fogtuk egymás farkát és húzogattuk.Krisztián folyamatosan súgta hogy jó neki, lassítsak vagy hosszabban húzzam neki, engem még jobban izgatott a suttogása és a fülemhez, arcomhoz áramló lehelete. Én kissé felé fordítottam a fejem és összeért a szánk, amit kihasználva megcsókolt én pedig vissza, ami feltette az i-re a pontot és életem egyik legnagyobb élvezését átéltem.Krisztián is hamarosan eldurrant össze spriccelve mindkettőnket. Összebújva hatalmasat aludtunk.