Eaglet Creative Commons License 2018.08.14 0 0 6909

2018. augusztus 13. – Hétfő

Evangélium

Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!” 

 


Mt 17,22-27

Elmélkedés

Máté evangéliumában három olyan jelenetet találunk, amikor Jézus a rá váró szenvedéseket jövendöli meg és haláláról beszél. Érdemes odafigyelnünk a tanítványok ezekre adott reakcióira. Az első jövendöléskor (vö. Mt 16,21-23) Péter apostol határozottan tiltakozik: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” (Mt 16,22). A második ilyen rövid beszédet a mai evangéliumban olvassuk: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Bár itt Jézus a feltámadást is megemlíti, mégis szomorúság tölti el tanítványait szavai hallatán. A szenvedések harmadik jövendölését (vö. Mt 20,17-19) követően a tanítványok arról kezdenek egymás közt tanakodni, hogy ki a nagyobb közülük, amely beszédtéma azt jelzi, hogy nem igazán értették meg Mesterük szavainak jelentését és jelentőségét. 
Az apostolok tehát nem értik, hogy miként egyeztethető össze a szenvedés és a halál azzal a messiási képpel, ami az ő elképzeléseikben élt. Ők dicsőséggel eljövő és hatalommal uralkodó Messiást vártak, akinek országában ők is jelentős szerepet kaphatnak. A szenvedés gondolatával való megbarátkozás és a halál elfogadása hosszas folyamat esetükben, miként nekünk is időre van szükségünk ehhez akár másokra, szeretteinkre vonatkozóan gondolunk erre, akár saját sorunkkal kapcsolatban. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180813.mp3

 

_______________________________________________
Evangélium365
https://www.evangelium365.hu/