A szeretet kutat, felismer, felemel, és megtart

Ha pedig egy golyót egy lejtőre helyezünk, akkor megindul, és egyre gyorsul a süllyedésében, és ha mélység fölé ér, akkor lezuhan

Ha egy követ a kezünkbe vesszük, benne van a lezuhant

Benne van a lezuhant, a keménysége önmaga, mégis hogy bezárt, az kiemeli a tartalmát a kőből

Nem a bezárás, hanem a választás

A kő lefelé halad, a felismerésben a lélek pedig felfelé törekszik

A kő az önösség eredménye

Ahol nincs önösség, ott kő sincs

Formája, és a tulajdonságai mutatják a tartalmát

Ha nem lett volna megkötözve, akkor tovább zuhant volna

A kő az egyik oldal, a másik oldal gyökereiben más

A Hozzád ragaszkodásában más

És az abból fakadóban más

Mert ültetsz, ápolsz, és aratsz

Magam addig látok, amíg elér a horizontom

Amikor felismerem az azon túlt, akkor megállok a lejtőmön lefelé haladásomban

Mert van azon túl

Zuhanok a lejtőmön, és panaszkodom a lejtőmre, mintha nem én zuhannék, én választottam

A tenger minden homokszemét felhasználod, magam meg eldöntök

Szeretnék úgy megállni a lejtőmön, hogy Te legyél, Aki megállítasz, és kiemelsz

Te pedig elküldöd magad helyett a Szavadat

Ha életre keltem a Szavad életre kelsz a Szavadból

Magot küldesz a Szavadban, Aki képes kiemelni

Ha arra várok, Te emelsz, helyettem emelsz, akkor tovább zuhanok

Ha pedig megállok, akkor megállítottál

A lelkem eleped, amikor felismer mindenben

Bármelyik homokszemben ott a felismerés

Erősebb is a kőnél

Aki nem akart felismerni

Felismerni, megragadni, és emelni

Ezt kínálja a Szavad

Ha imát veszek, ide lépek

Ha veszem a rózsafüzért, belefoglalva a Szeretetlángot, emelkedik a lelkem, emelve a lelkeket

Felismerve, megragadva, emelve

És attól kezdve hiába kelleti magát a lejtő