Magam is úgy vélem, hogy az emberiség legfőbb (és talán egyetlen) reménye a természettudományok fejlődése. Ám ezzel együtt meglehetősen szkeptikussá váltam az emberiség kedvező jövőjét illetően. Ha pedig a jövő szerény, vagy kifejezetten sötét, akkor talán ez a fene nagy tudományos gőz is fölösleges.

Az emberiség nem fókuszálja a javait semmilyen kozmológiai cél érdekében. 45 kilós plázacicák ülnek 200 lóerős gépeken, magamfajta okostojások meg céltalan fórumozgatásra herdálják mentális képességeiket. Persze, mi másért dolgoznánk, mint a jólét? A baj csak az, hogy szerintem a jövőt éljük fel. Egy okostelefonba vagy gépkocsiba olyan technikai bravúrok és olyan sok energia lett fektetve, hogy ha belegondolok, elszédülök (a plázacica pedig még csak bele sem szédül, mert halvány gőze sincs arról, melynek javait élvezi). Ez olyan felháborító, hogy ha nem lennék ugyanolyan önző, mint a fajtám összes többi egyede, jól fel kéne pofoznom magam. 

De ez még csak a jéghegy csúcsa. Fajtánk nagyobbik része olyan retardált, hogy még a régi istenhiteket sem volt képes lerázni magáról. Sok évtizede már, hogy Embert vittünk a Holdra, és ekközben még mindig vannak olyanok, akik éles hangon hirdetik, hogy a Föld lapos(!).

Hiszek a tudományban, de nem igazán hiszek az emberiség jövőjében. Nem vagyunk jobbak, mint az ókori Egyiptom népe, mely nagy balgaságában hülyeségekre áldozta az energiáit (templomok meg piramisok építésére istenei kiszolgálása céljából). A Tudomány csak annyiban segített rajtunk, hogy ma mindenki fáraónak képzelheti magát a fene nagy jólétben. Templomainkban magunkat istenítjük, amivel így önmagában még nem is volna semmi baj, csakhogy nálunk, embereknél idiótább isteneket nem hordott még hátán az univerzum.