Olyanfajta merev csatlakozást nem használok, a csöveket pedig úgy szoktam belőni, irányítani, hogy oldalfeszülés nélkül álljanak meg. Amikor nyomás alatt van a gyorscsatlakozó és ilyenkor ismét betolom a csövet ütközésig, a biztosítógyűrűt pedig kitolja a nyomás, úgy stabilabb lesz. Az még nem feltétlenül gond, ha elsőre nem sikerül a csatlakoztatás, attól még lehet hibátlan a későbbiekben. Persze attól még oda kell figyelni, a hibásnak tűnő alkatrészt cserélni inkább.

Anyagrepedésről olvastam már fórumon, ami elvileg a spórolósabb, vékonyított szűrőházaknál megeshet. Nálam ez mondjuk nem fenyeget, mert a bemeneten van a mágnesszelep, a kifolyás nincs lezárva, nincs  állandó nyomás alatt a rendszer (a felső konyhaszekrény alsó részén van egy kézreálló nyomógomb, az indítja a vizet, nem csaptelep).

A membrán elhasználódása, kilyukadása TDS-mérővel is kimutatható, ami ma már olcsón rendelhető Kínából, bár én ennek ellenére sem foglalkoztam még ilyennel. A tartály nélküli rendszeren valószínűleg feltűnne, ha megváltozna a kifolyás szokásos tempója, vagy vízkőmaradvány jelenne meg forralás után, illetve a tiszta víz savanykásabb íze is elég jól megkülönböztethető a meszes víztől, visszapótlás pedig itt nincs. Meg a hálózatból sem mérgezett víz jön, vagyis nem lenne tragikus egy membránlyukadás. Az előszűrők tartalma már érdekesebb, de lehet, az is feltűnő lenne, a kimenetre jutva.

Még a téli-nyári víz között is érzékelhető bizonyos különbség. Hideg víz --> szűkebb membránpórusok --> lassabban folyó víz --> savanykásabb íz, a nyárihoz képest.