AlmaT Creative Commons License 2018.07.10 -1 5 35627

Sziasztok!

 

Nem vagyok nagy fórumozó, de megosztanám tavalyi tapasztalataimat, mert a leírt negatív kommenteket túlzóknak tartom.

2018. Július utolsó hetében voltunk Ulcinjban, autóval a horvát pályán át Pestről (1150 km).

 

Amit a szenyvízről írtak, hogy közvetlenül a tengerbe eresztik nincs infóm, mert ezt a problémát azzal küszöböltem ki, hogy a nagy strandra jártunk a középső 7 km-es szakaszra, a folyók találkozását kerültük. Ott mind a szabadstrand, mind pedig a napágyas rész élhető volt. igen, volt némi szemét, de én ritkának mondanám.

 

Először saját napernyővel próbálkoztunk, de hamar átáltunk a fizetős ágyakra, mert mindig fújt a szél és mindig homokos lett minden. Megéri a kényelmet az a 4-6 EUR. Főleg azért is, mert így le tudtam fektetni a 3 éves lányomat és ha kellett meg tudtam etetni. 

Mindig másik strandra mentünk és mindenütt volt normális wc.

Az összes helyre igaz volt, hogy amikorra kiértünk (12:00) addigra a napágyak 80%-a foglalt volt, de soha nem volt zsúfolt. Kellő távolságban vannak az ágyak egymástól. Aki szerint élhetetlenül sokan vannak annak nem való ez az ország.

Minden esetben a strandi étteremben ebédeltünk és soha nem volt semmi panaszunk. Finom volt. Soha egyikünknek sem fájt a hasa, pedig a feleségem problémás eset. Egyértelműen minden friss volt.

 

Egyszer a kis strandra is lementünk, de az nagy csalódás volt. Minden este takarítják a homokot, de a rengeteg cigicsikket nem tudják teljesen eltávolítani. A helyet szemetesnek ítélem. Ehhez hozzá jön az is, hogy túlzsúfolt, szó szerint lépni sem lehet. Szerintem vagy kocsi és irány a Velika Plaza vagy taxi, de semmiképp sem a helyi kis strand.

 

Nyaraláskor egy vajas kenyeret is nehezen kenek meg, így a reggelik felét étteremben fogyasztottuk el. Mindig máshol.

Minden este más-más étteremben vacsoráztunk.

Mindegyik helyre ugyanaz igaz volt, mint a nagy strand éttermeire. Finom, friss, elegendő.

ami meglepett a horvát tengerparti éttermekhez képest, hogy nem takarítják tisztára a területüket. Az asztalok környékén mindig volt egy kis szemét (szalvéta, pohár). Felületesen takarítanak.

De itt is azt mondanám, hogy nem vészes a szemét. A túristákból élnek és tesznek érte.

 

Ellátogattunk Budvára is. Teljesen más hely, mint Ulcinj. Családdal a déli részt  (Ulcinjt) ajánlom.

ami szembetűnő volt, azok az árak. Az északi rész sokkal drágább, mint a déli. Ulcinjban nem néztem, hogy hova ülök be (olcsó).

 

 Aki szereti a finomhomokos, lassan mélyülő, olcsó helyet, annak Ulcinj ideális.

 

Egy kis pontosítás az árakhoz, hogy mit is értek az olcsó alatt:

 

 reggeli 2 főre, itallal, 15 EUR

 ebéd 2 főre:

      2 hal körettel 2x25 EUR

      Ital: 8'EUR, sokat iszom

 vacsora 2 főre, itallal:

       Pizza 7 EUR

       Valami másik is 5 EUR

       Ital, 8 EUR

 

esti korzózás:

    napi hülyeség 25 EUR

    Koktélok 5-6 EUR/db

 

Üdv,

 

Tamás

 

 

Előzmény: cszs72 (35620)