Többnyire az úgy van, hogy amikor azt gondolom, hogy jó vagyok, akkor a „jóságomban” megvártam alkalmas pillanatot, ami nekem alkalmas
Holott a szükség nem hozzám igazodik
Ha pedig alkalmazkodom a szükséghez, akkor rádöbbenek, többnyire akkor jön, amikor nekem a pillanat alkalmatlan
Ha pedig felvállalom az alkalmatlan pillanatot, hogy megsegítsem az ínségest, akkor jön a felismerésem, alkalmatlan vagyok
Az alkalmatlanságomban meg megjelenik a segítőm, mint a Segítségem
Ha tehát valóban jót teszek, akkor éppen nem az jön ki nekem, hogy jó vagyok
Hanem a hála lép a szívemben, az iránt, Aki segített legyőznöm az alkalmatlanságomat