Lázár Balázs

 

 

MARIANNAK

 

megvillan mint egy zöld tó

a cseresznyefa lombja

ahogy a százujjú szél

játszik csiklandozza

 

mint templom belsejében

hűvöse csöndes áhitat

a gyümölcsbe rejtett ős-titok

öntudatlanul átitat

 

forog fenn a napban

egy gyermekkori nyár

álommá omlik a jelen

ahogy kisfiunk lábra áll

 

puha lépésétől a föld

hangtalan-boldog megremeg

s kiárad a végtelen kertben

tengerillatú tekinteted

 

a lassan felkelő hold íve

izzó lábszárad fehére

apályt s dagályt formáz bennem

pórusaid lüktető fénye

 

föld és víz múlt és jelen

keverednek a sűrű légben

értelmet nyer egy percre

miért azt hittem hogy éltem

 

hiába hát ha rothadnék

és megéreznék a legyek

néhány fehér felhőpamacs

tisztára mossa a kék eget

 

 

2010