Lator László

 

 

EMLÉKEIDBŐL ELTÜNÖK

 

Botomat elhagytam az erdőn,

nem félnek tőlem a madarak.

Árnyéktalan és remegő

a szitakötő pillanat.

 

Hangjára figyel a patak,

medrét egyre mélyebbre ássa.

Emlékeidből eltünök,

mint halak villogása.

 

Ragyog a hegyek homloka,

fák közt csobog a tisztaság.

Alázatában egyre szebb,

egyre átlátszóbb a világ.

 

 

Versei és versfordításai, 1949 [22.]