Aggodalommal tölt el az, amit látsz, amikor ránk nézel
Amikor a természet többi életére nézel, akkor a szemedben nincs aggodalom
Mienk a döntés, szabadságban, vagy lekötözöttségben
Máshol nincs szabadság, egyedül Jézusban
És amíg nem mondok igent Jézusnak, a vélt szabadságom miatt nem mondom
Mert abból indulok ki, aki vagyok
De nem ismerem magamat
Mert ha ismerném magamat, akkor rohannék, hogy kiszabaduljak a rabságomból
Szabadságomért maradok a rabságomban, mint ahogy a szeretetemért utasítom el a Szeretetet
Gondolataim addig látnak, amíg a szeretetem elér
Szabadságomba meg úgy megyek, ahogy, ameddig tart az alázatom
Látásomat majd megadod, mint ahogy a szeretetedet is megadod, amikor megjön az ideje
Persze, ha a kőhöz hasonlítom a szeretetemet, akkor büszke vagyok a szeretetemre
Mint ahogy a keserű leves is édes, amíg nem kóstolom meg az édeset
Amikor elutasítok, azt utasítom el, amiről nincs fogalmam
Te pedig aggodalommal szemléled, mikor veszek a jóízűből
Mikor veszek már magamhoz egy falatnyit
Olyan vagyok, mint a gyermek, aki elutasít egy ételt, anélkül, hogy ízlelné
A gondolataimmal is így járok, nem engedem be magamhoz az igazságot
Nem is mérlegelem, hiszen benne van a belépésben a lemondás, attól meg rettegek
Ragaszkodok az elmúláshoz, pedig a gyökereim örök földbe, az életbe gyökereznek
Amíg meg a rabságomat tartom szabadságomnak, addig aggódva figyeled, mit teszek
Nedves, és hideg barlangban tartom magamat, és nem vagyok hajlandó kimenni a tiszta és egészséges levegőre
Pedig kintről hallom, a hívásokat
Valóban kintről szólítanak, gyere ki az árnyékból, gyere be