A Kamarazene témában említettem egy június 18-i örömzenélést, ahol a művekhez kapcsolódva elhangzott néhány napos, illetve holdas vers, Sabján Anikó találatai.

.

.

J. Haydn f-moll (Nap) vonósnégyese előtt:

.

.

    RÖVID ÓDA A KELŐ NAPHOZ

.
  Ó örökszép Nap, te erős, hatalmas
Antik istenség, örökifjú Élet!
Fellobog most dús ereimben orcád,
Zendül a vérem.

.
  Fölkelő Nap, nem borulok elődbe,
Rég-pogányossan dalolok Neked most,
Égfelé tartott tenyerekkel, arccal
Állok előtted.

.
  Őseink, ó ládd, Neked áldozának,
Mért hagyod hát el megesett Hazámat?
Adj erőt e bús magyarokba, Élet!
Élni meg élni!

.
  Ősapámnak bús fia lettem én is.
Rám örökségnek csak a Név maradt már,
S én köszöntlek: ím kiiszom Nevedre
Friss-vizü kancsóm.

.
 

/József Attila, 1922. aug./

.

.

.

Schubert B-dúr vonóstriója előtt:

.

.

                HOLD

.

A hold sokszor sárga réz,
s indián országra néz.

.

Másszor fél edami sajt,
vérszín felhő héjja rajt.

.

Mint tüzes vas, ma olyan,
holnap sülttök, komolyan.

.

Néha oyl szép, ó arany,
mint a múzeumba van.

.

Néha halvány rózsapír,
néha zsíros, vén papír.

.

Gyémánt szín, rizskása szín,
hol sápadtság, mint a cin.

.

Volt már kormozott üveg,
s beütött bohócsüveg.

.

Némelykor jéghegy gyanánt
ússza fenn az óceánt.

.

Aztán hajszál-féle fény,
mint a handzsár éle, fém.

.

Óh, tükrén most angyalok
ezüst arca andalog.

.

Szent szerelmök hegedül,
hallgatózom egyedül.

.

/Szép Ernő/

 .

.

Szép Ernő írt verset a Nappal kapcsolatban is, megjelent a Nyugat 1911. évi 1. számában, Szent Ambrust idézve korhű profán szövegében: "Csúnya és ártalmas dolog, hogy a felkelő nap rád süt és te még tétlenül heversz ágyadban" címmel. Egy másik holdas verse kissé komorabb, mint a fenti...

 

Az alábbiban pedig a nap és a hold együtt jelenik meg:

.

         Holdhalál

.

A nappal holdja voltam
Halványan haldokoltam
Éjből való delejjel
Felhőre hajtott fejjel
Pilláim ejtve szépen
Álom lett néma képem
Mélyen tengert virágot

.

Szerelmes szűz világot
Még sejtettem s oh halkkal
Sohajtó béna ajkkal
A végtelenbe oldott
Fájdalmam felmosolygott
De tűntem már merengve
A csillaglakta csendbe
Az égen, szürke kéken
Lappangva múlt emlékem

.

/1928/

.

.

.

Mozart c-moll vonósötöséhez pedig ezt választották:

.

.

                  A naphoz

.
Lehullsz, arany nap! Vagy dehogyis te hullsz.
Mi fordulunk el tőled! A Föld rohan
      szédült körhintáján velünk! Mi
            távolodunk, repülünk – riadtan

.
tekintve hátra, mint kanyarokban az
expressz-vonatból, Rád, aki ott lobogsz
      most is, ahol tavaly s tíz éve,
           így bizonyítva, beh szűk is a kör,

.
melyben mi forgunk, egyre vadabbul e
kis sárkorongon, míg csak a gyorsuló
      keringés vad centrifugája
            arról is a hideg űrbe nem lök.

.
…Fogózzatok jól össze, tekintsetek
egymás szemébe, hű szeretők, a vég
      percéig bámulva – s köszönve! –
            amiben éltetek itt, a mennyet.

.

/Illyés Gyula/

.

.

És persze számtalan hasonlót találni, érdemes keresni.

.

.

A ráadástételt (Menüett. Allegretto - Trió) sem hagyom ki...

.

Ehhez én választottam napos-holdas-földes verset:

.

     Ha a napnak

.

Ha a napnak lába volna,
bizonyára gyalogolna.
Ha pedig keze is lenne,
akkor ő is cipekedne,
s leülne, ha elfáradna,
ide mellénk, a kis padra.
Kérges kezét térdre ejtvén,
merengne a holdas estén.
Úgy várná be, szépen ülve,
hogy őt a föld megkerülje.

.

/Kányádi Sándor/