László Noémi

 

 

KITELT A HOLD

 

Figyelted árnyékod mögül,

ha törzsem néha elcseréltem,

libegtem szalma-szenvedélyen,

az estet öltve köntösül.

 

Most est alatt ujjaddal írsz

a homlokomra védjegyet.

Alatta mélyen hallgatok.

Kitelt a hold, s a napszakok

szerény jogát ki védi meg?

 

Ki sáfárkodik szerteszórt

árnyékainkkal, s hol legyen

a hely, ahonnan mindig más

irányba indul életem

ívéről új elágazás?

 

 

Papírhajó, 1996 [44.]