László Noémi

 

 

KÖRFORGÁS

 

Miképpen ág levélre és gyümölcsre,

miképpen szénre, aranyra a föld,

fényre sötétedőn a hold karéja,

sziklára szél, ha homokban süvölt,

 

miképpen árra, apályra a szikla,

miképpen ágra, levélre homok,

kilobbant holdra hűvös éj-kalitka,

úgy emlékezik rád minden dolog,

 

visel magán, magáért, maga helyett,

mert te lehetsz, te vagy az egyedül,

amiből életre, halálra telhet,

ami magassal, méllyel elvegyül,

 

visel mint első, utolsó szerelmet,

mert ami elvész, benned megkerül.

 

 

Papírhajó, 1996 [33.]